A cégeknek hatékonyságnövelést, a fogyasztóknak minőségjavulást hoz a digitalizáció

A vállalatok a digitalizációban rejlő legnagyobb lehetőségnek a hatékonyságnövelést látják a maguk számára. Ugyanakkor a digitalizáció segítségével javítani tudják a termékeik és szolgáltatásaik színvonalát, ami a vevőiknek jó – mutatta ki az IFUA Horváth & Partners felmérése, amelyben 500 alkalmazottnál többet foglalkoztató német cégek vettek részt.

A legtöbb vállalatnál – a megkérdezettek 90 százalékánál – állították, hogy a digitalizáció hatékonyságjavulást hoz a vállalatirányításban. Szintén nagyon sokan – 80 százalék fölötti arányban – remek lehetőséget látnak a mobil megoldások alkalmazásában, továbbá abban, hogy a pontosabb adatgyűjtés, feldolgozás és elemzés révén megalapozott és jövőorientált döntéseket tudnak hozni.

 

A felmérés majdnem minden résztvevője arról számolt be, hogy a digitalizáció hatására csökkentek a költségek és javult a termelékenység. Elsősorban IT folyamatokat kellett gyökeresen átalakítani, de logisztikai és értékesítési folyamatokon is jelentősen változtattak.

 

 

A vállalatok több mint háromnegyede tudta a korábbinál jobban hozzáigazítani a termékeit, illetve szolgáltatásait a vevők igényeihez. Emellett a digitalizációnak hála lerövidítették a szállítási határidőket, az ügyfélszolgálatot pedig könnyebben lehet elérni, mint korábban.

 

Az effajta eredményekért a vállalatok megszenvednek. A válaszadók 97 százaléka számolt be olyan nehézségekről, amelyekkel a digitalizáció következtében kellett szembenézniük. Időhiányban szenvedtek, érdekkonfliktusok alakultak ki, kommunikációs problémák léptek fel. Szervezeti változtatásokra is rákényszerültek: az elmúlt két évben minden második cégnél átalakultak a felelősségi körök.

 

Ha az egyes ágazatokat nézzük, akkor a fogyasztási cikkek gyártói és a kereskedelmi vállalkozások haladtak leginkább előre a digitalizációval. Ugyanakkor az autógyártók, az iparcikktermelők és a high tech cégek lemaradtak az átlagtól.

 

A felmérésről:

A legkülönfélébb ágazatokban tevékenykedő, 500 alkalmazottnál többet foglalkoztató német vállalatoknál 200 döntéshozót kérdezett meg a digitalizációról az IFUA Horváth & Partners megbízásából a Forsa független piackutató cég.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció