Tovább fejleszti felhő hálózatát a Microsoft Európában

Újabb fejlesztéseket jelentett be a Microsoft felhő hálózata kapcsán hétfőn Dublinban Satya Nadella, a vállalat vezérigazgatója és Brad Smith, a Microsoft elnöke.

A bejelentésre annak kapcsán került sor, hogy a Microsoft vezetői négynapos európai körúton vesznek részt, ahol kormányzati és vállalati vezetőkkel találkoznak. Satya Nadella emlékeztetett arra: a Microsoft az elmúlt évben több mint duplájára növelte felhőkapacitásait Európában, emellett eddig több mint 3 milliárd dollárt fektetett be ezen a területen. A vállalat tervei szerint 2017-től a Microsoft felhő megoldásai – így a Microsoft Azure, az Office 365 és a Dynamics 365 - a franciaországi adatközpontokból is elérhetővé válnak. Emellett a Microsoft tovább folytatja a bővülést más európai országokban, így például Hollandiában, Írországban, Németországban is. „Továbbra is jelentős erőforrásokat fektetünk a felhő infrastruktúra fejlesztésébe, hogy kiszolgáljuk az ügyfeleink és partnereink oldaláról mutatkozó, növekvő keresletet: egy globális, megbízható, intelligens felhő platform megfelelő eszközt jelent arra, hogy teljesítsük küldetésünket: hozzásegítsünk minden embert és szervezetet ahhoz, hogy többre legyen képes” – hangsúlyozta Satya Nadella.

 

 

A felhő megoldások gyors terjedése óriási fejlődési potenciált jelent, ugyanakkor azt is látni kell, hogy egy rendkívül összetett és kihívásokat is támasztó folyamatról van szó. A Microsoft álláspontja szerint a technológiai vállalatoknak komoly a felelősségük abban, hogy ezt az innovációs hullámot mindenki a számára legmegfelelőbb módon tudja használni. Ennek a felelősségvállalásnak a része a Microsoft által most kiadott „Cloud for Global Good” című kézikönyv, amely útmutatást nyújt ahhoz, hogyan tudunk közösen olyan felhőt építeni, amely egyszerre megbízható, felelős és befogadó. A kézikönyv 78 ajánlást fogalmaz meg 15 kategóriában, olyan kihívások kapcsán, mint a munkahelyi képzés, a közösségek biztonsága, és a környezet, rávilágítva olyan konkrét lépésekre, amelyeket a Microsoft tett meg ezek megoldása érdekében.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció