A NMHH elemezte a 2016 I. félévére vonatkozó hírközlési szolgáltatások árait és a kínálatot

Az év első 6 hónapjában összességében lényegében nem változtak az árak a hírközlési szektorban. A félév végén mindössze 0,1%-kal voltak magasabbak a hírközlési árak, mint az előző év végén a nemzetgazdasági fogyasztói árszint 1,2%-os növekedése mellett. A roamingdíjak csökkenése hívásindítás esetén 4%-tól egészen 74%-ig terjedt, de a hazai átlagos telefonálási díjszintben ez minimális változást hozott.

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság rendszeresen figyelemmel kíséri a hírközlési szolgáltatások árainak és kínálatának alakulását. A hatóság idén augusztusban 2016 I. félévére vonatkozóan elemezte a hírközlési piac egészének áralakulását, valamint a legnagyobb vezetékes és mobiltelefon-szolgáltatók, illetve internetszolgáltatók legnépszerűbb díjcsomagjainak tarifáit és választékát. 

 

 

A KSH statisztikái szerint az év első 6 hónapjában összességében lényegében nem változtak az árak a hírközlési szektorban. A félév végén mindössze 0,1%-kal voltak magasabbak a hírközlési árak, mint az előző év végén a nemzetgazdasági fogyasztói árszint 1,2%-os növekedése mellett. Az előző év azonos időszakához mért havi árindexek ugyan kismértékű (mintegy 2%-os) áremelkedést mutatnak, ez a növekedés azonban a 2015 második félévében lezajlott árnövekedés áthúzódó hatásából ered. 

 

A vizsgált félév legjelentősebb változása az volt, hogy a roamingdíjak az európai szabályozás szerint jelentősen módosultak. 2016. április 30-a után a roamingdíjak két elemből tevődnek össze: az adott díjcsomaghoz tartozó, belföldi, hálózaton kívüli díjból és az egységesen szabályozott és maximált mértékű roamingtöbbletdíjból (pl. hívásindításnál 19,23 Ft/perc). A két elem összege azonban nem haladhatja meg az április 30-a előtt alkalmazott díjat (amely pl. hívásindítás esetén 72,8 forint volt). 2017. június 15-től pedig majd csak a belföldi díjakat számíthatják fel a szolgáltatók, a roamingtöbbletdíjakat csak kivételes és indokolt esetekben.

 

A hatóság megállapította, hogy a mobilszolgáltatók májustól az új roamingtarifákat alkalmazzák. A roamingdíjváltozás hatására az előfizethető mobiltelefonos díjcsomagok döntő többségénél mérséklődtek a roamingpercdíjak. A hívásindítás esetén 4%-tól egészen 74%-ig terjedt a csökkenés mértéke. A roamingdíjak mérséklése ugyanakkor nem vezethetett jelentősebb árszintcsökkenéshez, hiszen a hazai átlagos telefonálási szerkezetben a roaming hívások aránya csekély.

 

 

Az év első hat hónapjában – a roamingdíjakon túl – csak az Invitel változtatott díjtételein, csupán egyetlen hangdíjcsomagjának havidíjait módosította: az elektronikus ügyintézést havidíjcsökkentéssel ösztönözte, míg a hűségvállalással kötött előfizetések havidíját megnövelte. Ugyanakkor változatlan árak mellett a Magyar Telekom és a Vodafone megduplázta egyes mobiltelefon-tarifacsomagjainak adatforgalmát.

 

A díjcsomagkínálatot tekintve sem történt jelentős átrendeződés a félév során. A hangszolgáltatók közül az Invitel, a Vodafone és a Telenor vezetett be új díjcsomagokat és zárt le régieket, valamint egyes opciókat, a Magyar Telekom pedig szűkítette portfólióját. A mobilinternet-ajánlatok körét a Vodafone bővítette HomeNet csomagjával, az Invitel pedig lecserélte vezetékes kínálatát a hasonló árú és feltételű új Kolibri családra.

 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció