Sopronba érkezik a Slayer, Damien Rice, a Sigma és a GusGus is

A VOLT Fesztivál 2016-ban is nagyot alakít: az Iron Maiden és Wiz Khalifa mellé most újabb nagyágyúkat jelentettek be. Jön a világ leghíresebb metál bandája, a Slayer, először szerepel magyar  közönség előtt a világhírű énekes-dalszerző, Damien Rice, ugyancsak először ad élő nagykoncertet a brit Sigma legénysége és sokak örömére a GusGus is visszatér a Hűség városába.

„Minden eddiginél nagyobb érdeklődés kíséri a 24. Telekom VOLT Fesztivált mind a közönség, mind a nemzetközi szakma részéről” – állapítja meg Fülöp Zoltán, az egyik fesztiválalapító. „Ez részint a VOLT tavalyi sikerének, részint a nagy európai elismerésnek, részint a már publikus line-upnak köszönhető. Természetesen kollégáinkkal együtt gőzerővel dolgozunk az idei fesztiválon és azt reméljük,  néhány héten belül újabb világsztárokról adhatunk hírt” – teszi hozzá Lobenwein Norbert, a másik főszervező.

A világ talán leghíresebb trash metal zenekara, a 35 éves fennállását ünneplő Slayer tehát végre Sopronban is megmutatja, miért is tartják őket az egyik legjobb koncertzenekarnak. Pályafutásukat egyaránt színesítette Grammy-díj, a dalszövegeket és a borítókat érintő botrányok vagy épp viharos ki- és visszalépések dobos fronton, de sikerük a három évtizeddel ezelőtti Reign in Blood lemez óta töretlen. Az alapító-gitáros Jeff Hanneman 2013-as halála óta  tavaly jelentkeztek először új  lemezzel. A 2016-os Telekom VOLT Fesztivál talán legsűrűbb és legvadabb koncertjére számíthatunk a Slayertől.

Sopronban láthatja először a magyar közönség a világhírű énekes-dalszerzőt, Damien Rice-t, aki már 2002-es debütáló szólólemezével bebizonyította, hogy a legfontosabb kortárs dalszerzők közt a helye. Érzelmes, gyönyörű zenéjét hallhattuk a Közelebb (Closer) című filmben is, de 2006-os második lemezét követően nyolc évig nem adott ki új saját albumot. A csendet két éve törte meg, a sztárproducer Rick Rubinnal rögzített My Favourite Faded Fantasy lemez egyszerre csodálatos és megható a gyönyörűen felépített és hangszerelt balladáknak és a magával ragadó szövegvilágnak köszönhetően. Június 29-én a Telekom VOLT Fesztiválon erről mindenki meggyőződhet, személyesen is.

Két leeds-i elektronikus zenész, producer és DJ duója a Sigma, mely az utóbbi öt évben szerzett magának nemzetközi hírnevet. Dallamos, pörgős és fülbemászó indulóikkal – mint például a két évvel ezelőtti gigasláger Nobody To Love és a Changing – küzdötték fel magukat a drum’n’bass élvonalába. A műfajt képviselő legjelentősebb kiadóknál jelennek meg munkáik, miközben nagyhírű pályatársaikkal közreműködnek és turnéznak együtt. Olyan előadók számaiból készítettek népszerű átiratokat, mint Kanye West, Ellie Goulding, Eric Prydz vagy a Groove Armada. Decemberben megjelent első nagylemezükkel és egy elképesztő élő műsorral érkeznek a Telekom VOLT Fesztiválra.

Igényes, egyedi dinamikájú és csábító atmoszférájú munkáik húsz éve tartják mozgásban a nem mindennapi,  elgondolkodtató  elektronikára fogékony rajongókat. A reykjavíki zenei kollektíva karrierje a világ egy eldugott szegletéből indult, de zenéjüket sikerült eljuttatniuk a világ minden tájára, pályafutásuk alatt kilenc stúdióalbumot és egy koncertlemezt készítettek. A zseniális Gus Gus legújabb munkája, a Mexico két évvel ezelőtt jelent meg. Fellépésük nem csak az elektronikus zene rajongóinak kötelező.

 
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció