Oktatóvideókkal az útdíjbírságok megelőzéséért

Bár idén már három éves lesz a HU-GO, a magyar elektronikus útdíjrendszer, a hazai fuvarozók közül sokak számára még nem vált beidegződéssé a használata, ami sajnos jelentős, akár napi félmillió forintos bírságot is maga után vonhat.

Az útdíjbevallási közreműködőként és telematikai szolgáltatóként egyaránt ismert i-Cell ezért Kótai Zoltánt, a saját készítésű road movie-jaival kamionos hírességgé vált nemzetközi gépkocsivezetőt kérte fel az útdíjbevallásra oktató videósorozatának főszerepére.

 

Magyarországon több mint 6500 kilométernyi autópálya, autóút és főút tartozik díjköteles kategóriába. Ezeket az útszakaszokat használva, a 3,5 tonna megengedett legnagyobb össztömeg feletti gépjárművek vezetői háromféle módon tehetnek eleget útdíjbevallási kötelezettségüknek: viszonylati jegyet vásárolhatnak, úgynevezett OBU-készülékeket használhatnak, vagy a fuvarozó cégeknél flottakövetésre alkalmazott, egyéb fedélzeti egységet vehetik igénybe e célra. 

 

A bevallási közreműködő cégek egyöntetű tapasztalata szerint a bírságok legfőbb oka az, hogy a fuvarozók nem megfelelően használják az OBU-készülékeket. 

 

„Fő ok, hogy az ügyfeleink jelentős számban nem a kezelési útmutatóban előírtaknak megfelelően használják és kezelik az OBU-eszközöket. Másik probléma, hogy a rendelkezésre álló támogató felületeket és szolgáltatásokat nem veszik igénybe az eszköz használata közben. A gépjárművezetők sok esetben nem tudják a felmerülő kérdéseikre, problémáikra a helyes válaszokat, illetve nem tudják helyesen értelmezni a feléjük küldött tájékoztató információk és jelzések tartalmát” – foglalta össze Farkas Károly, az i-Cell operatív igazgatója. 

 

A járművezetők tájékoztatása érdekében az i-Cell négy darabból álló oktatóvideó-sorozatot készített, amelyek részletesen ismertetik az OBU-készülékek működését, hang- és fényjelzéseik tartalmát, továbbá azt, hogy mi a felhasználók teendője esetlegesen felmerülő működési problémák esetén. A videók főszereplője Kótai Zoltán, az Egy kamionos naplója című, közel harmincezres követői létszámmal rendelkező videóprojekt alkotója. 

 

„Tudom, hogy többen a videóim hatására választották a nemzetközi gépjárművezetői szakmát. Természetesen nagy öröm, hogy népszerűbbé tettem a kamionos életformát, de felelősséget is érzek a kollégákért. Örültem az i-Cell megkeresésének, mert úgy gondoltam, segíthetek a többieknek az útdíjbírságok megelőzésében” – nyilatkozta Kótai Zoltán. 

 

Magyarországi úthasználat bevallás az OBU S550-nel 

 

Első találkozás az OBU S550-nel

 

Mit jelentenek a led és hangjelzések?

 

Az OBU S550 működésének ellenőrzése

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció