Kerülje el a zsarolóvírus-támadásokat!

A Panda Security jelentése szerint naponta 250 – 300.000 új számítógépes vírust írnak világszinten, melyeknek jelentős része úgynevezett zsaroló vírus. Az első napon az új kártevőknek ráadásul a normál vírusirtók mindössze 82%-át képesek felismerni.

A szaporodó zsarolóvírusok Magyarországon is egyre gyakrabban bukkannak föl, túszul ejtve és csak komoly pénzek ellenében visszaszolgáltatva hazai felhasználók adatait.

A zsarolóvírus-támadások lényege, hogy egy fertőzött kód a számítógépünkbe bejutva titkosítja adatainkat, majd pedig azokat csak egy bizonyos összeg kifizetését követően teszi ismételten elérhetővé. A Nielsen piackutató adatai alapján elmondható, hogy a kártékony kódok 39%-ban nem biztonságos weboldalakról, 23%-ban valamilyen letöltés, 19%-ban pedig emailben kapott Malware formájában érkeznek. Iparági szakértők egyetértenek abban, hogy a titkosítás közel feltörhetetlen, valamint abban is, hogy a fizetés egyáltalán nem garantálja azt, hogy minden adatot maradéktalanul visszakapunk. Előfordulhat ugyanis, hogy a hackerek szervereit a hatóságok a folyamat közben felszámolják, esetleg a zsarolók rossz kulcsot küldenek a feloldáshoz, de az is, hogy a fizetség tényén felbátorodva, néhány nap múlva ismét titkosítják file-jainkat. 

 „A hagyományos vírusirtók az esetek 99%-ban védelmet nyújtanak. A gond a fennmaradó 1%-kal és a jelentős mennyiségben keletkező, új vírusokkal van. Főleg, ha zsaroló vírusokról beszélünk. Mi ilyen esetekben azt tanácsoljuk ügyfeleinknek, hogy semmi esetre se fizessenek. Inkább előzzék meg a bajt. Végezzenek rendszeresen adatmentéseket – így egy támadást követően visszaállíthatóak az adatok –. Illetve a támadás után az ingyenes Cloud Cleaner segítségével az összes, fellelhető Malware-t távolítsák el számítógépükről” – mondta el Bardócz Gyula, a Panda Security Kereskedelmi vezetője.  

A megelőzés mellett a szakember naprakész vírusirtó használatát is javasolja a végpontokon, az egyre újabb kártevők ellen azonban nem egyszerű védekezni. Az egyik megoldás lehet a Panda végpontvédelmi megoldásban egyedülállónak számító technológiája, amely az alkalmazások viselkedését figyeli. Éjjel-nappal ellenőrzi az összes, futó programot, megtanulja, hogy milyen a normális viselkedésük, és amennyiben gyanús folyamatot próbálnának végrehajtani, leállítja azokat. Ezzel az úgynevezett zsarolóvírus-támadásokat is nagy százalékban képesek megakadályozni.

„Okospontjainkon az utóbbi időszakban a vírusvédelemmel kapcsolatos megoldásaink voltak a legnépszerűbbek. Jelentősen nőtt a forgalom, amiből arra következtetünk, hogy a vásárlók tartanak a támadástól, és professzionális védelmet keresnek. Ügyfeleink többnyire telepítéssel együtt kérik a csomagokat, melyet szakértő kollégáink néhány perc alatt el is végeznek számukra az áruházakban. Így a vásárolt eszközök az első bekapcsolástól kezdve védve vannak a vírustámadásoktól” – mondta el Bíró Péter, a Media Markt Szolgáltatás Termékmenedzsere. 

A vírusirtók használata mellett Bardócz Gyula további négy tippet is adott a felhasználóknak: beszélgessünk ismerőseinkkel, barátainkkal a veszélyről, hogy mindenki tisztában legyen a kockázattal; legyünk éberek az interneten; alakítsunk ki szokásokat (például ismeretlen linkre nem kattintunk, csak megbízható forrásból származó szoftvert telepítünk) és tartsuk frissen szoftvereinket.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció