A Verizon elnöke megerősítette: kész ajánlatot tenni a Yahoo-ra

A CNBC közleménye szerint a Verizon elnök-vezéigazgatója, Lowell McAdam úgy véli, hogy egy megállapodás a Yahoo-val jó folytatása lenne annak a stratégiának, amelynek mentén a cég tavaly az AOL-t vásárolta föl 4,4, milliárd dollárért.

Először decemberben hangzott el hasonló kijelentés, akkor a Verizon pénzügyi igazgatójának, Fran Shammo-nak a szájából, aki - amikor újságírók rákérdeztek - ezt válaszolta: "Ha ennek a részvényeseink szeszögéből van értelme, és visszatérül a befektetés, akkor ... De minden amit mondhatok, hogy nem tudjuk, hogy a Yahoo vezérkara miképp fog dönteni, túl korai erről bármit is mondani."
 
A Yahoo árát biztosan nem javította az azóta napvilágra került negyedéves eredmény: az Internet hőskorában alapított vállalat 4,44 milliárd dolláros veszteséget mutatott ki az egy évvel korábbi 166 millió dolláros negyedéves nyereséggel szemben. Ugyanakkor árfelhajtó tényező, hogy nem a Verizon az egyedüli, aki kacsingat a Yahoo-ra: potenciális kérő lehet a News Corp illetve a TPG nevű privát befektetési alap is.
 
 
 
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció