Internetes vetélkedő a Nemzeti Színházról

A tavalyi nagy siker után ismét meghirdették középiskolásoknak szóló internetes vetélkedőjüket. Idén is 10. és 11. osztályos tanulókból álló, négyfős csapatok és felkészítő tanáruk jelentkezését várják 2016. február 28-ig.

A vetélkedő négy fordulós. Az első három forduló feladatait az interneten keresztül kell beadni, a negyedik forduló - a négy legjobb csapat részvételével - a Nemzeti Színházban lesz, 2016 júniusában. Az idei vetélkedő vezető témája Vörösmarty Mihály műve, a Csongor és Tünde.

 

Feladatok

A feladatok a Nemzeti Színház történetével kapcsolatosak, előtérbe helyezve, de nem kizárólagosan a Csongor és Tünde előadásokat. A feladatok megoldása egyszerre igényel színháztörténeti kutatást valamint kreativitást és informatikai eszközök (szövegszerkesztés, prezentáció készítés, videókészítés, képszerkesztők vagy éppen a facebook) használatát.

 

Zsűri

A vetélkedő zsűrijét idén a Nemzeti Színház művészei: Bánsági Ildikó és Blaskó Péter Kossuth-díjas színművészek, Bakos-Kiss Gábor színművész, valamint A. Szabó Magda, a teátrum stratégiai igazgatója alkotják.

 

Jutalmak

A győztes csapatok táblagépeket, könyvutalványokat, színházbérleteket nyernek majd, az első helyezett csapat iskolájába pedig egy tanítási napra „kitelepül" a Nemzeti Színház: próbákkal, a színészek focicsapatával, smink- és fodrászbemutatókkal, előadásokkal, valamint rendhagyó irodalom órákkal.

 

Határidő

A csapatok február 28-án éjfélig jelentkezhetnek, az első forduló feladatait február 29-én 8 órakor publikáljuk.

 

Minden a vetélkedőről

Részletek, jelentkezés, feladatok kiírása és beadása, azaz minden információ a vetélkedőről a  nemzetiszinhaz.hu/vetelkedo oldalon!

 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció