CES 2016: (túl) nagy az érdeklődés

Úgy tűnik, a fogyasztói elektronika év elejei seregszemléje kinőtte Las Vegast, a CES 2016 rendezői panaszkodnak, hogy lassan sem a 3600 kiállítót, sem a 150-170 ezer látogatót (a tavalyi 176.000 után az idén ennyi szakembert várnak bizonyos korlátozó intézkedéseket követően) nem tudja már befogadni, kiszolgálni rendesen. A három részre bontott (Kelet, Nyugat, Dél) szakkiállítás egyes szállodái valamint a kiállítókat, az előadókat, a látogatókat befogadó hotelek közt erre a hétre jelentős torlódásokat, folyamatos csúcsforgalmat jósoltak. 

A hordozható kütyük mellett az idei CES egyik súlyponti témája az autóipar lesz, kilenc nagy autókonszern állít ki, és úgynevezett keynote-előadásra is felkérték a General Motors illetve a Volkswagen főnökét. Az utóbbi konszern egy új elektromos autó bemutatására készül, de az elektromosság és az automatikus vezetés a kulcsszó a többieknél is.
 
Bár a sajtótájékoztatók már ma elkezdődnek, a CES 2016 hivatalosan a holnapi sajtónappal veszi kezdetét, majd 6-tól 9-ig egymásba érnek a bejelentések, illetve az újdonságok bemutatói. Így az év elején sokan megjósolták, hogy mit várhatunk 2016-tól és az évtized hátralévő éveitől, de azt hiszem ezt igazából csak a most következő néhány nap elteltével, és a látottak összegzése után fogjuk  pontosabban látni.
 
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció