Minden minisztérium felmondja szerződését a Magyar Telekommal

A kormány utasította az összes minisztériumot és minisztériumi háttérintézményt, hogy mondják fel előfizetői szerződéseiket a Magyar Telekommal.

Kovács Zoltán kormányszóvivő az MTI kérdésére elmondta: a kabinet szerdai ülésén foglalkozott a Magyar Telekom azon lépésével, amelyben felmondta támogatói szerződését Kovács Ákos énekessel.

 

„A kormány megdöbbenéssel értesült a Telekom lépéséről, amely meggyőződésünk szerint mind a magyar alkotmány szellemével, mind pedig betűjével ellentétes”.

 

Úgy fogalmazott: elképzelhető, hogy ez Németországban lehetséges, de „mi elfogadhatatlannak tartjuk, hogy ma Magyarországon bárkit véleménye és nézetei miatt ilyen formában diszkriminálni lehessen”.

   

Kovács zoltán elmondása szerint, ezért a Telekom döntése után a kormány arra utasította az összes minisztériumot és minisztériumi háttérintézményt, hogy mondják fel meglévő telekomos előfizetői szerződéseiket.

   

Hozzátette, hogy van olyan minisztérium, ahol 103 ilyen szerződés felmondását már megindították, egyébként pedig folyik a felmérése, hogy pontosan mennyi szerződés van a tárcáknál és háttérintézményeiknél.

   

A Magyar Telekom azért bontotta fel szponzorációs szerződését az énekessel, mert - mint közölték – nem tartják összeegyeztethetőnek az előadóművész egy televíziós csatornán adott interjújában elhangzottak szellemiségét csoportjuk hitvallásával és értékrendjével. Előzőleg Kovács Ákos az Echo TV-nek adott interjújában beszélt arról, hogy mit gondol a nők családon belüli, illetve társadalmi szerepéről.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció