HR-iránytű vezetőknek

A HR-menedzsment területén hiánypótló szakértői elemzés jelent meg, mely a felsővezetők és a HR-szakma számára egyaránt hasznos útmutató. A kiskönyvből számszerű összefüggéseken keresztül válik világossá, miként értékelődött fel a humán menedzsment szerepe az üzleti sikerben, miből kell állnia a 21. századi vezetői eszköztárnak és mi a TOP 3 magyar vezetői buktató.

A HR-menedzsment kiskönyve vezetőknek három fejezetben ismerteti a kortárs HR-kihívásokat: a kiválasztástól, a fejlesztésen át, a vezetésig. Az elemzés nemzetközi és hazai kutatásokra alapozva, esettanulmányokkal és gyakorlati példákkal mutatja be a HR stratégiai szerepét az üzleti életben.

A legjobb jelöltek megtalálása, a kulcsemberek megtartása és fejlesztése, valamint az ehhez szükséges kompetens vezetői réteg kialakítása a HR-szakma legnagyobb kihívásai közé tartoznak. Az elemzés célja, hogy rávilágítson a jól megtervezett HR-folyamatok fontosságára a vállalatok versenyképességének növelésében. 

A publikációt jegyző Assessment Systems International HR-tanácsadó saját kutatásai mellett olyan jelentős nemzetközi vállalatok és intézmények felméréseit dolgozza fel, mint a Harvard Business Review, az Ernst & Young, a Deloitte vagy a Boston Consulting Group.

A HR-menedzsment kiskönyve vezetőknek a szervezett kiválasztási folyamat fontosságára, többek között a Hogan Assessment egy 2011-es felmérésével hívja fel a figyelmet, mely szerint a Fortune 100 listához tartozó vállalatok a pénzügyi tanácsadóik kiválasztásakor 8 millió dollárnyi megtérülést értek el a hatékony személyiségmérő eszközök alkalmazásával. 

Egy vezető nemzetközi szépségipari vállalat példájában pedig, miután azonosították a munkakörhöz szükséges valódi kompetenciákat, a profilnak megfelelő személyek évi 4 millió dollár bevételt termeltek. Akik nem teljesítették e kritériumokat, ennek csupán 21%-át. 

A HR-iránytű kiemeli a fejlesztési programok központi jelentőségét is az üzleti stratégia támogatásában. A Deloitte kutatásából kiderül, hogy a mai dinamikus munkakörnyezetben a tanulás és a fejlődés 80%-a „on the job” jelleggel a munkatársak vagy vezetők útján történik. 

A vezetőképzés kihívásaival kapcsolatban a kiadvány az Assessment Systems International egy 200 női és férfi vezetőn végzett kutatását, valamint a közép-kelet-európai régió további 1000 vezetőjét bevonó felmérését is ismerteti. Utóbbiból az is kiderül, hogy egy 100-as skálán magyarok mutatják a legmagasabb, 56-os értéket profitorientáltság szempontjából, megelőzve a cseheket, a szlovákokat és románokat. 

Fehér Zsolt, a 9 országban működő Assessment Systems International nemzetközi HR-szolgáltató ügyvezetője szerint az útmutató komplex áttekintést ad a 21. századi HR-kihívásokról és konkrét példái, gyakorlati tanácsai révén hasznos darabja lesz a felsővezetők és a HR-szakemberek eszköztárának.

 
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció