Huawei Labor és Akadémia létesül a győri Széchenyi István Egyetemen

Huawei Labor és Akadémia létesül a győri Széchenyi István Egyetemen 2016-ban, amely megvalósulásához a Huawei mintegy 100 millió forint értékben nyújt támogatást. Az Akadémia létrehozásának a célja a hazai felsőoktatás versenyképességének növelése, közvetlen kapcsolat létrehozása az oktatás szereplői és az ipar között, gyakorlat- és piacorientált képzést biztosítva a résztvevőknek.

A jövő évben létrejövő intézményben a Huawei megosztja a legújabb, távközlési- és infokommunikációra vonatkozó oktatási anyagait, az érintett tanároknak továbbképzést biztosít, továbbá angol nyelvű szakmai előadásokat is indít.

A cég a most kötött egyetemi stratégiai megállapodás mellett továbbra is nyitva hagyja a győri hallgatók számára az ország valamennyi távközlési tanulmányokat folytató egyetemi hallgatója előtt nyitva álló, Seeds for the Future – kínai tanulmányút lehetőségét is.

 

Komlósi László Imre, a győri Széchenyi István Egyetem rektorhelyettese (b) és Jimmy Peng, a Huawei Technologies globális kormányzati ügyekért felelős elnöke 300 ezer dolláros támogatásról szóló szerződést ír alá Pekingben 2015. november 26-án. Mögöttük Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Szilas Cecília, Magyarország pekingi nagykövete. MTI Fotó: Trebitsch Péter

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció