Az interneten is háború dúl az Iszlám Állam ellen

A párizsi merényletek kapcsán elterjedt a hír, hogy az Iszlám Állam terroristái játékkonzolok chatszobáiban egyeztették a támadások részleteit. Az információt azóta többen cáfolták már, vélhetően azonban nem nélkülözött minden alapot. A szélsőségesek a lehető legszélesebb módon használják a modern technika adta lehetőségeket, komoly fejtörést okozva ezzel a merényleteket megakadályozni akaró szervezeteknek. Valódi háború dúl a felszín alatt.

Az Iszlám Állam elsősorban a "sötét webet" használja, nem pedig a mindenki által ismert interaktív médiát. Nem véletlen, hogy a világ védelmi szervezetei évek óta foglalkoznak a kiberbűnözéssel és a kiberháborúzással - hívta fel a figyelmet a közmédiának nyilatkozva Aczél Petra, a Budapesti Corvinus Egyetem Magatartástudományi és Kommunikációelméleti Intézetének vezetője.

A "sötét web" az internet "nagyon rémisztő területe", hiszen a terroristafelhívásokon túl például a pedofilüzenetek is itt terjednek. Azok, akik értenek a dekódoláshoz, sokszor nyilvános helyekről, esetenként nagy, ismert könyvtárakból férnek hozzá - tette hozzá a szakember.

 



Gyerekjáték felnőtteknek

Az amerikai és a hasonló lehallgatórendszerek kulcsszavakra vannak feltelepítve. Amikor egy virtuális beszélgetésben elhangzik például a terrorizmus, a robbantás, a bomba vagy más efféle szó, vagy felbukkannak olyan nevek, amelyek körözés alatt állnak, a szolgálatok tudnak rá reagálni. Erre persze a szélsőséges szervezetek felkészülnek, pontosan tudják, hogy mely csatornákat nem szabad használniuk, mert ellenőrzés alá kerülhetnek. Így jöhetnek előtérbe például a játékkonzolok, amelyek ellenőrzésére kevesebb erőforrás jut - magyarázta a hirado.hu-nak Földi László titkosszolgálati szakértő. A támadásokat előkészítő kommunikáció egyébként nem a platformokon keresztül zajlik, a szélsőségesek csak jelzéseket küldenek rajtuk a korábban személyesen megbeszélt feladatokkal kapcsolatban - vázolta.

Hiába minden technika

A felderítő munka majdhogynem reménytelen lenne, ha az elhárítás és a titkosszolgálatok nem rendelkeznének széles eszközparkkal és módszertannal, amelynek a technika csak egy eleme - folytatta. Fontos, hogy be lehessen épülni technikailag és személyesen is a szélsőségesek közé, hisz ez egy olyan háború, amely nem nélkülözheti a humán erőt. Mivel a sejteket is operatív tiszti végzettséggel rendelkező emberek irányítják, tisztában vannak vele, mik az elhárítás gyenge pontjai, és miként védhetik meg magukat. A beépülés azért is nagyon veszélyes, mert tudják, hogy próbálkozni fognak vele, minden új jövevényt ellenőriznek tehát. Ki vannak téve annak, hogy biztonsági okokból likvidálják őket, még mielőtt dolgukhoz látnak. Nincs azonban más megoldás, ott kell lenni, máskülönben a technika sem lesz eredményes - fejtette ki Földi László.

Rossz fiúkból jó fiúk lettek

Néhány napja jelentette be az Anonymous hackercsoport, hogy a párizsi merényletek miatt háborút indít az Iszlám Állam ellen. A hackerek azóta ezrével irtották ki a terrorszervezethez köthető közösségi oldalakon lévő fiókokat, illetve a csoporthoz köthető neveket és címeket hoztak nyilvánosságra. A titkosszolgálati szakértő szerint nagy szükség van az ilyen munkára, melyet kormányzati szintre is fel kell emelni. Bár a tönkretett rendszereket lehet pótolni, de egyrészt egy ilyen támadás komoly zavart kelt, másrészt sérül az ellenség irányítási rendszere, ami esélyt ad a védelem erősödéséhez.

 

Forrás: hirado.hu

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció