A digitális írástudást erősítené a Vodafone

A Vodafone Magyarország lakossági szolgáltatásainak fejlesztésekor - az egyének igényei mellett – a családokra is kiemelten fókuszál, nyilatkozta Révész Balázs, a Vodafone Magyarország szegmens marketing igazgatója egy, a családok kommunikációs szokásairól tartott beszélgetésen. Mint elmondta, a Vodafone által a közelmúltban elvégzett felmérés szerint egyértelmű igény van az olyan, az egész család igényeinek megfelelő szolgáltatásokra, mint a közelmúltban bevezetett Vodafone Family. 

Napjainkban a szülőknek egyszerre több szerepben is helyt kell állniuk, így sok esetben kevés idő marad az együttlétre, a gyermekek folyamatos felügyeletére - a telekommunikáció ugyanakkor képes arra, hogy összehozza a családokat, elősegíti, hogy a távollévők is könnyedén tarthassák egymással a kapcsolatot, közölte a beszélgetésen Pintér Róbert az Egyszervolt.hu ügyvezetője.

A gyermekeknek és szüleiknek szóló portál vezetője azt is elmondta, hogy nagy hangsúlyt kell fektetni arra, hogy mind a gyermekek, mind a szülők tudatosan éljenek a mobilkommunikáció vívmányaival.  A felelős internetezés egyik alapvető feltétele, hogy az internethasználat ne a minőségi családi élettől vegye el az időt, ugyanakkor legalább ilyen fontos az internetbiztonság kérdése is. A vir­tu­á­lis világ számtalan veszélyt rejt a gyermekek számára, ezért nagyon fon­tos, hogy a szülők tisz­tá­ban legyenek az alap­vető szá­mí­tó­gé­pes és mobil fogal­mak­kal, ehhez pedig jó minőségű tartalmakra van szükség, tette hozzá.

 



A  Vodafone az eddigieknél is jobban fog koncentrálni a digitális írástudás erősítésére, hogy a családok képessé váljanak kiküszöbölni a potenciális veszélyeket, és maximálisan ki tudják használni a telekommunikáció előnyeit, mondta Révész Balázs. A Vodafone ezért a jövőben még több olyan alkalmazást kíván a családok kezébe adni, amelyek lehetővé teszik a szülő számára a gyermekek internethasználatának felügyeletét, ugyanakkor élvezetes és izgalmas formában a gyermeket is megtanítják a felelős internethasználatra.

A Vodafone által a közelmúltban elvégzett felmérés többek között rámutatott arra, a családok igényei számos területen jelentősen különböznek az egyénekétől. Ezekre az igényekre válaszul született meg a Vodafone Family csomag.  A kutatás ugyanakkor arra is rávilágított, hogy a családok egyre nagyobb hányada használja a mobilkommunikációs eszközöket a mindennapos családon belüli kapcsolattartásra, és arra is, hogy a családok mobil- és internethasználattal kapcsolatos szokásainak kialakítása során kulcsszerep hárul az anyákra.

A felmérés szerint jellemzően az édesanyák látják át jobban a különféle veszélyforrásokat, az anyukák döntik el, milyen mobileszközöket és mikor adjanak a gyermek kezébe, míg az apák általában a pénzügyi hátteret nyújtják, mondta Révész Balázs. A Vodafone kutatása megerősítette ugyanakkor, hogy a családok számára kiemelten fontos szempont, hogy a szülők és a gyermekek mindig elérjék egymást, beleértve azt is, hogy a gyerekek bármikor fel tudják hívni szüleiket. Ugyanakkor természetesen a szülők számára nagyon fontos, hogy kontrollálni tudják a költségeket, és biztosak lehessenek abban is, hogy a gyerekek soha nem kerülnek olyan helyzetbe, hogy ne tudják szüleiket hívni.

 

Erre a problémára válasz a kimondottan a kisebb gyermekeknek szánt feltöltő kártyás Kid csomag, amely a családon belüli díjmentes beszélgetést akkor is lehetővé teszi, ha egyébként nincsen lebeszélhető összeg a kártyán.  A nagyobb, már aktívan internetező gyerekeknek, 18 év alatti fiataloknak szól az új Young csomag. Ez a csomag kiemelkedően magas, 2 GB-os adatforgalmi kerettel áll a fiatalok rendelkezésére, miközben a családon belüli díjmentes hívásokkal biztosítja, hogy a családtagok bármikor külön költségek nélkül elérhessék egymást.
 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció