Nagy durranást ígér az eMAG a november 27-i Black Fridayre

A tavalyinál is jóval erősebb forgalmat vár az idén novemberi Black Fridaytől az eMAG. A vállalat komoly fejlesztésekkel készült az idei akcióra, ahol már több mint 170 ezer termékből válogathatnak majd a vásárlók.

Az eMAG 2015-ben november 27-én újra elhozza hazánkba a Black Fridayt, a világ legnagyobb vásárlói akcióját. A Black Friday az Egyesült Államokból ered, ahol az év legnagyobb bevásárló eseményévé nőtte ki magát. Tavaly az amerikaiak 2/3-a élt a lehetőséggel és összesen több milliárd dollárt költött el a Black Friday alkalmával. Ez a nap az ünnepi bevásárlási időszak kezdete – közel ötven éve a hálaadást követő első pénteken rendezik meg. A fogyasztók közel fele most már inkább online vásárol, hogy elkerülje a hosszú sorban állást, és hogy részesülhessen a még nagyobb, csak online elérhető kedvezményekből.

 



A 2014-es akcióénál is jóval nagyobb forgalmat vár az eMAG online kereskedelmi vállalat. A tavalyi akció során 95 ezer termék kelt el, és egyetlen nap alatt 1,2 millióan látogattak el az eMAG.hu oldalára, a vásárlók 550 millió forintot spóroltak, miközben 1,7 milliárd forint értékben vásároltak elsősorban játékokat, gyermekfelszerelési cikkeket, mobiltelefonokat és tableteket. Az eMAG ebben az évben több mint 170 ezer termékkel készül az eseményre, ahol esetenként 70 százalékos árengedmény mellett is lehet vásárolni.

Hunyady Lászlónak, az eMAG marketing menedzserének tájékoztatása szerint a vállalat nagyon komoly előkészületeket végzett annak érdekében, hogy az idei Black Friday még eredményesebb legyen: így például az elmúlt 9 hónapban kétmillió eurót fektetett az IT-infrastruktúra fejlesztésébe, megduplázta az ügyfélszolgálat létszámát, és csak erre az eseményre egy 25 ezer négyzetméteres raktárral készül.

A vállalatnál arra számítanak, hogy a komoly keresletbővülés mellett növekszik a mobil applikációkról indított termékkeresések, illetve megrendelések száma. Az okostelefonok és táblagépek elterjedésének köszönhetően a tavalyi Black Friday napján 350 ezer látogatás valamilyen mobil eszközön keresztül történt az eMAG oldalára, és a vásárlások 11 százaléka is innen érkezett. Ami az egyes termékkategóriákat illeti, háztartási kisgépekből és mobiltelefonokból – tabletekkel együtt – 12-12 ezer darabot értékesítettek a portálon keresztül, könyvekből 8 500 példány, játékokból és babafelszerelési cikkekből pedig 15 ezer tétel fogyott. A toplista az idei eseményen is hasonló lehet: az eMAG novemberi adatai szerint ebben a hónapban a mobiltelefonok, a háztartási kisgépek, a fehéráruk és a játékok iránt érdeklődtek a legtöbben. Az eMAG által árusított termékek mellett, több mint 200 partner kínálatából is válogathatnak a látogatók az eMAG piacterén, ahol Black Friday alkalmával legtöbbjük ugyancsak nagy kedvezményekkel várja a látogatókat.

„A Black Friday tavalyi sikere után hagyományt szeretnénk teremteni ezzel az akcióval. A tavalyi esemény az online kereskedelem ünnepe volt, hiszen a vásárlóinknak nagyon jó áron volt lehetősége online megvásárolni a vágyott termékeket. Az eMAG azóta növelte ismertségét és népszerűségét a vásárlók körében, így az idei roham akár a tavalyinál is nagyobb lehet” – mondta Hunyady László.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció