November 11-én érkezik hivatalosan az iPad Pro

Az Apple legújabb táblagépe már előrendelhetó, azonban a kiskereskedelmi hálózatokba még nem kezdte meg a szállítást a gyártó. A legfrissebb hírek szerint november 11-én érkezik a masina a boltok polcaira is.

A 9to5Mac számolt be róla, hogy az Apple november 11-én kezdi meg új táblagépének szállítását. Források szerint az iPad Pro az online áruházak mellett a boltok polcaira is megérkezik.

A cupertinói vállalat nagykijelzős, 12,9 hüvelykes táblagépét szeptemberben mutatta be hivatalosan, két hónappal később pedig – az előrendelési időszak után – hivatalosan is megvásárolható lesz a modell. A készülékkel együtt a különféle okos kiegészítők is érkeznek, többek között a Smart Keyboard is, amely, ha minden igaz, szintén november 11-én debütál majd 170 dolláros áron. Kapható lesz hozzá még egy okos toll is 100 dollárért, vagyis a kiegészítők önmagukban is borsos árat tesznek ki.


A modell 
– ahogy arról már mi is beszámoltunk – sem lesz túl olcsó, egy komplett notebook árával vetekszik a gigatablet ára. A készülék 799 dolláros alap árcédulával startol majd, és 32, illetve 128 gigabájtos kiszerelésben is kapható lesz. Az ütősebb belső memóriával elátott példányazonban már 950 dolláros áron lesz elérhető. 

Mindez azonban csak az „olcsóbb” ár csak a Wifi-képes modellekre érvényes, az LTE kompatiblis verzió jóval többet kóstál majd. Ez a változat 128 gigabájt tárhellyel lesz kapható, cirka 1000 dollárért. Ha pedig minden kiegészítőt szeretnénk hozzá beszerezni, 1300 dollárt kell kicsengetni érte.

 

 

Forrás: 9to5Mac.com

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció