Energiafelhasználást optimalizáló rendszert fejlesztett egy magyar cég

Energiafelhasználást optimalizáló rendszert fejlesztett ki nagyfogyasztók részére a magyar Opticon Telekommunikációs Hálózati Szolgáltató Kft., amelyhez mintegy 350 millió forint uniós támogatást kapott.

A társaság tájékoztatása szerint a Smart Metering Network technológia például egy egyetem - amely szemináriumi és előadótermeket, valamint laboratóriumot egyaránt üzemeltet - számára mutatja, hol, mekkora a fogyasztás, mikor érdemes egy tanórát a nagy- vagy a kiselőadóban meghirdetni. Ezzel egy több fogyasztási ponttal rendelkező intézmény energiafelhasználása testre szabható.
 

A szeptember 30-án befejezett projekt eredményeként megvalósult rendszert elsősorban Magyarországon, nagyfogyasztók - intézmények, termelő vállalatok - részére értékesíti majd a cég, az ebből származó árbevétel-növekedés a fenntartási időszak első két teljes gazdálkodási évében elérheti a 3 százalékot - nyilatkozta a társaság az MTI kérdésére.
 

Az Opticon beszámolt arról is, hogy jelenleg a kecskeméti kórházban, a kecskeméti önkormányzat egyik épületében és a nyugdíjfolyósító épületében már tesztjelleggel működik a rendszer. A rendszer alkalmazása energiamegtakarítást eredményezhet, de erről konkrét adatokkal egyelőre nem tudott szolgálni a vállalat. 
 

Sikeres magyar terjeszkedés esetén közép-európai nagyfogyasztókat is megcéloz a társaság, mivel a kidolgozott rendszer és alkalmazási módszertan a hagyományos energiafogyasztás-mérési technológiáktól és eszközöktől független megoldás és európai szabványkörnyezetben minimális testre szabással bárhol felhasználható, értékesíthető.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció