Nem október 19-én mutatja be a Xiaomi a Mi 5-öt

Lin Bin, a Xiaomi elnöke jelentette be hivatalosan, hogy október 19-én még nem mutatják be legújabb mobiljukat, a Mi 5 modellt. Más meglepetésekkel készül a gyártó.

A Xiaomi október 19-én tartja hivatalos sajtóeseményét, melynek meghívóját a napokban küldték ki. A találgatások rögtön elindultak, és sokan abban bíztak, a vállalat legújabb mobilja, az Mi 5 is érkezik.

Mi is beszámoltunk róla, hogy az egyik nagy esélyes a sorban az Mi 5 mobil, illetve a Mi Pad 2 táblagép. Mostanra azonban kiderült, más lapul a gyártó tarsolyában.

Lin Bin, a vállalat elnöke maga jelentette be, hogy a várva várt Mi 5 okostelefont nem erre az eseményre tartogatják. Azt is közölte, hogy más jellegű termékeket mutatnak majd be, notebookokat és karórákat beleértve.

Lin Bin – Xiaomi


Ennél többet azonban ő sem közölt, így továbbra is csak találgatásokba bocsátkozhatunk, mivel is készül a kínai gyártó. Lei Jun, a vállalat vezérigazgatójának korábbi kijelentését tekintve a GSMArena szerint számíthatunk a videojátékokkal kapcsolatos bejelentésre, ugyanis elmondása szerint az újgenerációs technológiákat, mint a konzolok, játékok és processzorok még nem nagyon használják az okostelefon iparban.

 

 

Forrás: GSMArena.com; kép: en.miui.com

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció