Gyerekbaráttá kell tenni a magyar internetet

A Miniszterelnökség minél több szakember bevonásával szeretné kiértékelni az internetről szóló nemzeti konzultáció eredményeit. A kész, javaslatokat tartalmazó tervezetet novemberben nyújtják be a kormánynak.

Szakmai konferenciasorozattal próbált minél több szakembert bevonni az internetről és digitális fejlesztésekről szóló nemzeti konzultáció eredményeinek kiértékelésébe a Miniszterelnökség. Az InternetKon nevű kezdeményezés 20 kérdéssorára csak nem 32 ezer ember válaszolt.

A konferenciasorozat első eseményén a biztonságos internetezés témakörében egyeztettek arról, miként lehet kormányzati döntéssé alakítani a polgárok akaratát. Az InternetKon eredményei alapján közösen kialakított elképzelések, döntési javaslatok november közepére kerülnek a kormány elé.

A válaszadók a Miniszterelnökség szerint egyértelműen biztonságos, megfizethető, mindenki számára hozzáférhető webet szeretnének, mely az oktatást is segítené. Nagyon fontosnak tartják azonban, hogy a sokszor óvodáskorú gyermekeket is elérő internet ne rejtsen magában veszélyeket.

 



Ha oktatásról és szórakozásról van szó, jó tartalmak kis szükségesek, mondta Pintér Róbert, az Egyszervolt a Magyar Gyermekkultúráért Közhasznú Alapítvány főtitkára. Megfelelő minőségű anyagokkal a gyermekek elfelejthetik, hogy tanulnak, és játékként élhetik meg az oktatást.

A tájékoztatás és megelőzés mellett a segélynyújtásra is nagy figyelmet kell fordítani, legyen szó akár adathalász honlapról, akár zaklatásról vagy más, gyermekeket veszélyeztető jelenségekről - mondta Takách-Batta Zsuzsanna, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kommunikációs igazgatója. Hozzátette: a gyermekbarat.nmhh.hu weboldalról ingyenesen tölthetők le korcsoportonként alkalmazható szoftverek.

Az előadók mindegyike kiemelte a diákok informatikai felkészítésének, valamint az azt végző pedagógusok képzésének fontosságát.

Deutsch Tamás miniszterelnöki biztos a tanácskozáson arról beszélt: a gyermekvédelem ügyét különösen fontosnak tartják az emberek. Az internetes gyermekvédelem hazai rendszerében az elmúlt években megszülettek a szükséges jogszabályok, a jogalkalmazás monitorozása azonban fontos része a gyakorlati hatékonyság növelésének.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció