Magyarok fogják össze Közép-Európa legtehetségesebb vállalkozóit

Kihirdették a CESAwards idei nyerteseit a Bécsben rendezett döntőn a hétvégén. A magyar csapat által immár másodszorra megszervezett rendezvény egyre nagyobb siker: idén 1000 startupot jelöltek, akik közül a közönség, majd a neves szakértőkből álló zsűri választotta ki a legjobbakat. Az IseeQ által irányított magyar, önkéntesekből álló szervező csapatnak a régió mind a 10 országában egy vagy akár több szakértő „nagykövet” segített megtalálni és aktivizálni az adott ország legtehetségesebb vállalkozóit.

A non-profit kezdeményezést olyan globális cégek is támogatták, mint a VIBER, a Facebook, az IBM, a Vienna Business Agency, a lengyel vállalkozásokat segítő Startup Poland és számos más, helyi közösségeket összefogó és segítő befektetőcsoportok, közösségi irodák és magánszemélyek.

A Central European Startup Awards (CESA) egy globális szervezet tagja, amely az északi országokban, valamint Dél-Kelet Ázsiában is jelen van, több mint 25 országot összefogva.

A CESA az egyik legnagyobb startup fesztivál Közép-Európában, amely nemcsak magáról a versenyről szól, hanem összefogva a startupokat, kapcsolatokat és tudást megosztva közösséget is épít. A szervezet célja, hogy támogassa mindazon tehetségeket, akik álmaikat, ötleteiket és meggyőződéseiket követve, technológiai vívmányaikkal a jövő gazdaságára nagy hatással lehetnek.

„Azért indítottuk el ezt a kezdeményezést, mert a startupok központjainak számító Szílicium-völgy, London és Berlin után, ideje felhívni a figyelmet a közép-európai, kiemelkedően tehetséges vállalkozásokra is. Egy több mint 100 milliós nyitott piacról beszélünk, és jobbára történelmi okok miatt egyszerűen nem ismerjük egymást. Így rengeteg közös, országokat átívelő együttműködéstől eshetünk el, amin mi, a CESA nemzetközi szervező csapata változtatni szeretnénk.” – fogalmazott Kovács Péter, a CESA társ-alapítója, aki a világot járva, az egyéni tehetségeket felkutató, fejvadászattal foglalkozó IseeQ társ-alapítója is egyben.

 

 

A CESAwards 2015-ös nyertesei:

 

Legbefolyásosabb nő: Melania Galea (Románia)

 

Egy elhivatott programozó, aki a Babes-Bolyai Egyetemen végezte tanulmányait. Korábban fejlesztőként dolgozott, hobbija a robotika, aminek a régióban elismert szakértője is egyben.

 

Most saját startupját, a Catwalk15–ot építi.

                                                                                                     

Legjobb befektető: Speedinvest  (Ausztria)

 

A Speedinvest nemcsak tőkét fektet be világklasszis tehetségekbe, hanem gyakorlati tanácsokkal is ellátja őket, ami igazán ritkaság az amerikai Szilícium-völgyön kívül, viszont elengedhetetlen ahhoz, hogy egy tehetséges fiatal ötlete valódi világsiker legyen.


Legjobb co-working hely:  Loffice (Magyarország)

 

A Loffice egy új generációs iroda, ahol a kreatív és üzleti élet találkozik, egy hely, ahol minden adott a jókedvű munkához, a nyugodt kikapcsolódáshoz és a kapcsolatok építéséhez. 


Legjobb UX élmény: Vitastiq (Horvátország)

 

A Vitastiq a világ első eszköze, ami egy okostelefonnal ellenőrzi a vitamin és ásványi anyag szintet, melyhez a cég saját fizikai mérőeszközt is fejleszt.


A legjobb pénzügytechnológiai startup: Oradian (Croatia)

 

Az Oradian horvát csapata egy merőben új gondolkodásmódot visz a mikrofinanszírozással foglalkozó, a pénzügyi szolgáltató szektorban dolgozó cégek technikai rendszereibe a saját ötletével.


A legjobb social impact startup: MIRA Rehab (Románia)

 

A MIRA Rehab román csapata a fizikoterápiát élvezhetővé és kényelmessé teszi a műtekből vagy sérülésekből felépülők számára. A rendszerük a fizikális terápiát játékossá transzformálja gamifikációval, külső szenzorok révén követi, és megállapítja a páciens teljesítményét. Ez alapján új, szerethető mérföldköveket állít a felépülés felé vezető úton.


A legjobb felhő alapú applikáció: Codeship (Ausztria)

 

A Codeship az indulásuktól fogva nagy népszerűségnek örvend a fejlesztői közösségben, hiszen applikációjuk egyszerű, remek integrációkkal rendelkezik. A Codeship ma már globális szinten is egy elismert, szeretett és támogatott megoldás a fejlesztő csapatok között.


Az év startupja: Runtastic (Ausztria)

 

A fitness és egészségi mobilapplikációkat fejlesztő Runtastic jól ismert a GPS alapú futó applikációjukról, amelyet 140 millióan töltöttek le és 60 millió felhasználója van. Az applikációt idén augusztusban az Adidas világmárka vásárolta fel, mely a maga közel 140 millió dolláros felvásárlási árával a Közép-Európai startup világ egyik kiemelkedő sikertörténetévé avanzsált elő.


Közönségszavazat: HUB ONEZERO (Románia)

 

A Hub Onezero egy brassói közösségi iroda, rendezvényhelyszín és startup inkubátor is egyben. Remek közösséggel rendelkeznek, ami azt is mutatja, hogy a CESAwards nyilvános szavazásán a 20,000 leadott szavazat nagy részét magáénak tudhatta a saját kategóriájában.

 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció