Az iFixit górcső alá vette az iPhone 6S modellt

A bontócsapat máris lecsapott az Apple legújabb mobiljára, az iPhone 6s-re. A telefon sokkal jobban teljesített a teszt során, mint az iPad mini 4.

Az Apple új mobiljai, az iPhone 6s és 6s Plus modell világszerte elérhetők az Apple kiskereskedelmi hálózatában és az USA minden főbb mobilszolgáltatójánál szeptember 25-étől.  

Az iFixit máris szétkapta a mobilokat, így a felhasználók nem vesznek zsákbamacskát az új készülékekkel. A telefon egész jól szerepelt a teszt során.

 


Kiderült többek között, hogy a készülékház alatt egy 2 gigabájtos LPDDR4 RAM lapul, valamint egy 1715 mAh-es akkumulátor kapott helyet benne. Ez, ahogy már korábban is szó volt róla, valamivel kisebb, mint az elődmodellé. Erre már korábban is szolgált magyarázattal a gyártó, méghozzá azzal, hogy a Taptic Engine miatt kellett kisebb aksit beépíteni.

A kijelző súlya is nőtt. Ez azonban várható volt, hiszen a 3D Touch technológia révén beépített kapacitív érzékelők egyben súlygyarapodással is járnak. A belső tárhelynél a Toshiba THGBX5G7D2KLFXG 19 nm NAND Flash modulját használták.

Érdekesség még, hogy a Lightning-csatlakozóba két mikrofont is beépítettek, valamint egy csavar is helyet kapott a modellben. Ez egy hatszögletű példány, és arra szolgál, hogy a készülékházhoz rögzítse az alaplapot.


Az iPhone 6s modell az iFixit tesztje során 10-ből 7 pontot érdemelet ki. Mindezt a kijelzőhöz való könnyű hozzáférésnek köszönheti, valamint az egyszerűen eltávolítható akkumulátorának. Az iPad mini 4-hez hasonlóan azonban a home gomb cseréje nem olyan egyszerű feladat. Ezzel ugyanis a Touch ID működésképtelenné válik, mivel az közvetlenül az alaplaphoz csatlakozik.

 

 

Forrás: Phonearena.com

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció