Kötelező minősítési rendszer bevezetését javasolják a villamos hálózatokra

Magyarországi épületek villamos hálózataira vonatkozó, az energetikai audithoz hasonló kötelező minősítési rendszer bevezetését szorgalmazza a Magyar Elektrotechnikai Egyesület (MEE).

Kötelező minősítési rendszert vezetne be az MEE a magyar villamos hálózatokra. Javaslatukat az élet és vagyonbiztonság indokolja, miután az épületekben keletkező tűzesetek 20 százaléka villamos eredetű. 
    

Emellett, egy év leforgása alatt saját minősítési rendszert kívánnak beindítani a villanyszerelők számára, ami hozzájárulna a piac tisztulásához, mivel kiszűrné a megfelelő szakértelem nélkül dolgozó vállalkozókat.     
    

Az MEE álláspontja szerint a megfelelő minőségű és biztonságú hálózatok építéséhez, üzemeltetéséhez jól képzett szakemberekre, vagyis mérnökökre és villanyszerelőkre  van szükség. Ennek érdekében elkerülhetetlennek tartja a szakmai szervezet a szak- és egyetemi képzés rendszerének, módszertanának átalakítását. Ennek érdekében, az MEE közreműködésével megállapodás született a piaci szereplők között. 
    

A megfelelő szakember utánpótlás azért is kulcsfontosságú, mert a második világháború után épült, mintegy 200 ezer kilométernyi elosztóhálózat folyamatban lévő megújítása során nemcsak egyszerűen cserélni kell az oszlopokat, vezetékeket, de a mainál korszerűbb, és komplexebb fogyasztói igényeket kiszolgálni képes rendszereket kell kialakítani. 
    

A rekonstrukció során nemcsak a ma ismert igényeket kell figyelembe venni a mintegy 4000 milliárd forint értékű, több évtizedes program során, mint például a háztartási nap-, és szélerőművek szaporodása, az okos mérés terjedése, vagy az elektromos autók számának növekedése, de számolni kell a következő évtizedekben jelentkező, pontosan ma még esetleg nem is tervezhető technológiai elvárásokkal is.

 

Kép: ecn.hu

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció