Már GIF-eket és hangulatjeleket is küldhetünk a LinkedInen

Új funkcióval bővült a LinkedIn. A felhasználók a jövőben emotikonokat és GIF képeket is küldhetnek üzenetben.

Jelenleg 30 millióan használják a szakmai közösségi oldalt, a LinkedInt. A vállalat úgy döntött, frissíti a szolgáltatás üzenetküldési funkcióját, melynek révén mostantól a felhasználók számára a hangulatjelek és a GIF képek küldése is engedélyezett.

 

A vállalat hivatalos blogposztban számolt be az újításról, ahol azt is írták, hogy többen jelezték ilyen irányú igényüket, amit most átgondoltak, és megvalósítottak. Mindez tükrözi a valóságot, hogy a szakemberek ma már egészen máshogyan kommunikálnak egymással.

 

Vizuálisan az asztali verzió továbbra is letisztult és minimál dizájnú maradt, viszont a bal oldali sáv nagyon emlékeztet a Messengerre, hiszen különálló chatablakokat nyithatunk, ahol üzenetet írhatunk, képeket, dokumentumot küldhetünk, illetve különféle hangulatjeleket, matricákat és GIF-eket is küldhetünk. Ezek közül néhányat maga a LinkedIn készített, míg másokat a partnercége, a Riffsy.


A mobilalkalamzást szemügyre véve elmondható, hogy a frissítés sokkal jobban passzol a kisebb kijelzőhöz. A kezdőképernyőn az üzenet ikonra kattintva jön elő a csevegőablak, amely valóban a Messengert idézi.
 


Erre a lépésre szükség is volt, hiszen a különféle csevegőprogramok egymással szállnak harcba. Ezt a nagyok sem hagyhatják figyelmen kívül, többek között a Twitter is feleszmélt már korábban, és a közvetlen üzenetküldésnél kiiktatta a 140 karakteres limitet.

 

Forrás: Mashable.com

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció