Nézegetni lehet a felnőtt tartalmakat, terjeszteni nem

Lecsapott az internetes pornóra az indiai kormány: hétfőn ideiglenesen megtiltották több mint 800 pornográf tartalmú internetes oldal elérését.

A távközlési és információtechnológiai minisztérium tájékoztatása szerint az intézkedés célja e portálok káros társadalmi hatásának megelőzése. Indiában engedik pornográf tartalmak nézését, terjesztésük azonban tilos.

Az érintett honlapok zárolásának folyamata több napig is eltart majd, de néhányat már a hét végén sem lehetett elérni. Az intézkedést váratlanul rendelték el, mivel sem parlamenti, sem pedig társadalmi vita nem előzte meg. A közösségi médiában többen, cenzúrának minősítve, bírálták a „konzervatívnak” és „prűdnek” tartott hindu nacionalista kormány lépését, míg mások üdvözölték az intézkedést mondván, hogy a pornográf tartalmak nézése is gerjeszti a nemi erőszakcselekményeket, amelyekre az utóbbi időben bőven volt példa Indiában. Az incidensek miatti társadalmi felháborodás nyomán a kormány szigorította a szexuális visszaélésekre vonatkozó törvényt.

Az indiai legfelsőbb bíróság júliusban elutasította a pornográf tartalmak teljes körű betiltását követelő petíciót, amely szerint az internetes pornó a nemi erőszak egyik táptalaja. A testület arra a megállapításra jutott, hogy a felnőtteknek meg kell hagyni azt a szabadságot, hogy otthonukban szexoldalakat nézegethessenek. A bíróság mindazonáltal arra kérte a belügyminisztériumot, hogy terjessze elő álláspontját az ügyben, és a kormány azok után rendelte el a pornóoldalak betiltását, hogy a belügyi tárca egy erre vonatkozó levelet küldött a távközlési minisztériumnak.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció