Mobiltelefont kaphat minden magyar rab

Mobiltelefont kaphat heteken belül minden börtönbüntetését töltő magyar rab. Nem okostelefonjuk lesz, de eddig semmilyen készülék sem lehetett náluk.

Az egyszerű tolvajtól az életfogytiglanra ítélt gyilkosig mindenki saját telefont kap a magyar börtönökben – írja a Bors. A lap szerint heteken belül elkezdik kiosztani a speciális készülékeket, amelyekről csak az előre magadott számokat lehet majd hívni. A beszélgetéseket a büntetés-végrehajtás természetesen hallgathatja.

A magyar börtönökben eddig tilos volt mobiltelefont tartani. A rabok látogatóinál sem lehetett készülék. A mostani változás az uniós joghoz alkalmazkodik.

A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága honlapjára felkerült táblázat szerint a 20 ezer telefont közel 42 milliárd forintért rendelik meg, vagyis egy készülék több mint 2 millió forintra jön ki. Ez a szám azért is irreális, mivel a BV éves költségvetése csupán 54 milliárd forint.

Lehetséges, hogy a táblázatot hibásan töltötték ki, és valójában három nullával kevesebb értékeket kell érteni a megadott számok alatt. Ez alapján a telefonokat valamivel reálisabb áron, 42 millió forintért rendelik, így egy mobil 2100 forintba kerül.

A HVG azt is megtudta, hogy a szerződő fél a Magyar Telekom Nyrt. T-Systems, a szerződéskötés időpontja 2015. április 8-a, a határozott idejű szerződés kezdete 2015. április 16-a volt. Jelezték azt is, hogy „az egyedi felhasználói szerződés határozott időre jön létre, az adott feltöltés felhasználásáig, vagy lejáratáig szól".

Forrás: Bors / Origo / HVG

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció