A parkolások több mint 60 százalékát fizetik mobiltelefonnal

 A parkolások több mint 60 százalékát mobiltelefonnal fizetik ki, ami mutatja, hogy nagy az igény a mobilfizetési rendszer iránt - mondta Veres Mihály, a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. vezérigazgatója az M1 aktuális csatornán pénteken.

 Közölte: az egy éve indult mobilparkolás bevezetésének egyik célja volt a parkolásüzemeltetők üzemeltetési költségeinek csökkentése. Emlékeztetett arra, hogy egy-egy készpénzfizetéses parkolóautomata üzemeltetési költsége a bevétel 16-20 százalékát is elviszi: biztosítani kell az energiaellátását, be kell belőlük gyűjteni a pénzt, a drága berendezést telepíteni és üzemeltetni kell. 

 
Másrészt a mobilfizetési rendszer bevezetése válasz a kor kihívásaira, az üzemeltetési költsége jogszabályban rögzített, a bevételnek csak a 10 százalékát teszi ki - tette hozzá. A rendszer működik, fejlődik, ezen akár csökkenteni is lehet.
 
Veres Mihály elmondta, hogy folyamatosan keresik azokat a szolgáltatásokat - a közszolgáltatások, az állam érdekkörébe tartózó egyéb szolgáltatások terén - ahol ezzel az elektronikus és mobilfizetéssel egyszerűbbé lehet tenni a szolgáltatások elérését, és ezeket mobiltelefonnal ki lehet fizetni.
 
Magyarország világviszonylatban is élen jár a technológia alkalmazásában, amire büszkék lehetünk - mondta a vezérigazgató.
 
A tájékoztatása szerint a rendszer az elmúlt egy év alatt 18 millió tranzakciót szolgált ki, ebből 210 esetben fordult elő reklamáció az ügyfelektől.
 
MTI
 
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció