Több mint 6 millió Mi Bandet értékesített a Xiaomi

A Xiaomi szóvivője jelentette be, hogy a vállalat eddig több millió okoskarkötőt adott el, már átlépték a 6 milliós küszöböt. A vállalat a Huami nevű startuppal közösen alkotta meg kiegészítőjét, amely úgy tűnik, nagyon kelendő a piacon. Mindez az árnak is nagyban köszönhető, a Mi Band ugyanis mindössze 12 dollárba kerül.

Az okoskarkötő főbb tulajdonságai közé tartozik, hogy monitorozza alvásunkat, mozgásunkat. A készülék energiatakarékos Bluetooth chippel van ellátva, ennek köszönhetően akár 30 nap rendelkezésre állást is garantál a felhasználóknak.

Az IDC adatai szerint a Mi Bandnek köszönhetően a Xiaomi a második legnagyobb hordható okoseszköz gyártó, a piac 24,6%-át birtokolja. Ez az arány tovább növekedhet, ha bemutatkozik az eddig csupán pletykák tárgyát képező okosóra is.

A vállalat szintén a Huamival együttműködve alkothatja meg az eszközt, amely állítólag körszámlapos lesz, és vékonyabb kialakítással rendelkezhet majd, mint egy átlagos intelligens karóra. Korábban Lin Bin elnök és Hugo Barra alelnök is kifejtette, hogy a vállalat okosóráján a felhasználói élmény lesz a legjobb.

Márciusban pedig arról is felröppentek a hírek, hogy a kínai gyártó a Mi Band folytatásán dolgozik. Az eddig kiszivárgott információk szerint az egyetlen különbség a két szerkezet között a beépített NFC chip lesz.

 

 

Forrás: Phonearena.com

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció