Új felsővezető a Magyar Telekomnál

A Magyar Telekom Igazgatósága 2015. július 3-ai hatállyal kinevezte Gyenes Andrást a Magyar Telekom lakossági szolgáltatások vezérigazgató-helyettesévé. Gyenes András a Magyar Telekom Ügyvezető Bizottságának is tagja lesz.

A lakossági szolgáltatások vezérigazgató-helyettes tevékenysége kiterjed a Magyar Telekom ügyfélszolgálati, helyszíni szolgáltatások, lakossági marketing, csatorna menedzsment, e-business, valamint üzlethálózat menedzsment tevékenységek irányítására. 

Gyenes András 46 éves és több mint 10 év felsővezetői tapasztalattal rendelkezik, amelyet multinacionális FMCG vállalatnál szerzett. Az alapvetően lakossági piacon működő Unilevernél dolgozott, ahol számos trendfordító projekt fűződik a nevéhez. Nagymértékben járult hozzá a vállalat magyarországi és régiós piaci részesedésének és eredményességének növekedéséhez. Vezetőként stratégiák kidolgozását és megvalósítását, valamint új működési modellek bevezetését is irányította.

Gyenes András a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetemen szerzett  üzleti és közgazdasági diplomát. Pályáját 1993-ban kezdte az Unilever magyarországi vállalatánál, ezt követően szenior auditorként dolgozott a cég hollandiai központjában. 1998-tól számos vezetői pozícióban szerzett tapasztalatot: előbb pénzügyi területen, majd Magyarország mellett Csehországban, Szlovákiában és az adriai országokban általános, illetve marketing vezetőként töltött be döntéshozói pozíciókat. 2011-től az Unilever Magyarország ügyvezető igazgatója, majd ezt követően vezérigazgatóként négy ország – Magyarország, Bosznia-Hercegovina, Szlovénia, Horvátország – irányításáért, üzleti, pénzügyi eredményéért felelt.

Gyenes András feladata a Magyar Telekomban a vállalat vezető piaci szerepének megerősítése, az átalakulások, egyszerűsítések és a digitális vállalattá válás levezénylése lesz a legjobb ügyfélélmény nyújtása mellett.

 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció