A Strategy Analytics jelentése szerint az Apple lehet az első a kínai piacon

Bár a Samsung áll az első helyen a világ legnagyobb okostelefon gyártói közül, úgy tűnik, hogy Kínában, ami a világ legnagyobb okostelefon piaca, az Apple hamarosan átveheti a vezetést.

A Strategy Analytics elemzése szerint az Apple 13,5 millió készüléket szállított az első negyedévben Kínába, míg egy évvel ezelőtti időszakban mindössze 7,8 milliót. Az Apple ezzel megőrizte a piaci részesedésnél a második helyet, a piac 12,3 %-a a Cupertino székhelyű vállalaté.

 

Xiaomi, Kína legnagyobb okostelefon gyártó vállalata a piac 12,8%-át szerezte meg 14 millió eszköz eladásával. Xiaomi három negyedéven keresztül vezette a versenyt, és ez Neil Mawston, a Strategy Analytics igazgatója szerint leginkább a Redmi modellnek volt köszönhető. Úgy tűnik azonban, hogy az elmúlt két negyedévben visszaesett a növekedés.

 

 

Az Apple jelenleg 0,5%-kal marad le a Xiaomi mögött. Ha a tendencia folytatódik, az Apple lehet az első a kínai piacon az év második felére.

 

A másik érdekesség, hogy a Samsung, mely a világ legnagyobb okostelefon forgalmazója, nincs az első három között, ami utoljára 2011 utolsó negyedévében fordult elő.

 

Forrás: GSMArena.com

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció