Budapesten mutatkozott be a Novell Vibe 4.0

A NetIQ Novell SUSE Magyarországi Képviselet bejelentette, hogy elérhetővé vált a Novell Vibe 4.0. A csoportmunka-platform legfrissebb kiadásának újdonságait először a Budapesten megrendezett Open Horizons Summit konferencia résztvevőinek mutatták be részletekbe menően. A szoftver a tartalommegosztás és az exportálás, illetve a szűrés és a megjelenés terén is tartalmaz új fejlesztéseket, emellett az asztali alkalmazás is további lehetőségekkel bővült.

„Idén harmadik alkalommal rendezték meg Budapesten az Open Horizons Summit konferenciát, amelyen a Novell anyavállalat és az Open Horizons közösség szakemberei személyesen mutatják be a legjelentősebb újdonságokat a régióból idelátogató érdeklődőknek. A széles közönséget vonzó eseményen a prezentációk mellett gyakorlati bemutatókat is tartunk, ahol a részvevők működés közben tekinthetik meg a szoftvereket és funkciókat. Az idei évben a csoportmunka, az eszközkezelés és a fájlszolgáltatások témaköreivel foglalkoztunk kiemelten. Az eseményen a Vibe 4.0 volt az egyik legjelentősebb újdonság, amelyet komoly érdeklődés övezett” – mondta Hargitai Zsolt, a Magyarországi Képviselet üzletfejlesztési vezetője.


A Vibe 4.0 minden eddiginél egyszerűbbé teszi a megosztást a munkaterületek, mappák és bejegyzések terén egyaránt. A tartalmak külső és belső felhasználókkal is kényelmesen megoszthatók, és a hozzáférések könnyen kezelhetők az új funkcióknak köszönhetően. A külsős felhasználók számára ráadásul már nem kell az adminisztrátoroknak létrehozniuk a fiókokat, mivel ők maguk is végrehajthatják a regisztrációt. Emellett mostantól a külső és belső felhasználók is számára adott a lehetőség, hogy összetett jelszavakat használjanak.


Az egyes mappák tartalmai ezentúl CSV formátumba is exportálhatók, és a könyvtárak szűrőit is továbbfejlesztették. A szűrőknek és a megjelölési lehetőségeknek köszönhetően a felhasználók mindig gyorsan megtalálják a munkájukhoz szükséges tartalmakat. Ezt segíti a webes és a mobilos alkalmazásban egyaránt megújult felhasználói felület is, így minden szükséges funkció azonnal kéznél van minden esetben. Az asztali alkalmazásban szintén új fejlesztéseket hajtottak végre, ezáltal a felhasználók összetettebb interakciókat is végrehajthatnak az egyes fájlokon és mappákon, közvetlenül az Asztalról.

A Novell Vibe 4.0 már elérhető. További információ: https://www.novell.com/products/vibe/
 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció