Stagnál az Intel, de a profitja nő

Az Intel amerikai mikroprocesszor- és csipgyártó bevételei stagnáltak az idei elő negyedévben éves szinten. Ez összhangban áll a cég nemrég ismertetett új előrejelzésével, amit azért rontott az eredeti várakozásához képest, mert szerény az Intel által gyártott csipekkel ellátott PC-k iránti kereslet.

Az Intel forgalma 12,8 milliárd dollár volt a március 28-án záródott három hónapban. A cég a múlt hónapban 1 milliárd dollárral (plusz/mínusz 300 millió dollár) rontotta negyedéves forgalomalakulásával kapcsolatos előrejelzését.

 

Az Intel adózott eredménye 1,99 milliárd dollár, részvényenként 41 cent lett az egy évvel korábbi 1,93 milliárd dollár, részvényarányosan 38 cent után.
 

A szakértők is 41 cent adózott eredményt vártak részvényenként, és valamivel nagyobb, 12,9 milliárd dollár bevétellel számoltak.


Az Intel a folyó negyedévre 13,2 milliárd dollár bevételt vár (plusz/mínusz 500 millió dollár), míg az elemzők 13,51 milliárd dollárt.

 

Az első negyedév legfontosabb üzletági folyamatai

 

  • A Client Computing Group 7,4 milliárd dolláros árbevétele 16 százalékos csökkenést jelent az előző negyedévhez képest, és 8 százalékos csökkenést éves alapon.
     
  • A Data Center Group 3,7 milliárd dolláros árbevételt ért el, ami 10 százalékkal alacsonyabb, mint az előző negyedévben, de 19 százalékos növekedést jelent éves alapon.

  • Az Internet of Things Group 533 millió dolláros árbevétele 10 százalékos csökkenést jelent negyedéves alapon és 11 százalékos emelkedést az előző évhez képest.

  • A szoftverek és szolgáltatások vállalati szegmens 534 millió dolláros árbevételt ért el, ami 4 százalékos csökkenést jelent az előző negyedévhez képest, és 3 százalékos csökkenést éves alapon.

 

Pénzügyi összehasonlító adatok

Negyedéves összehasonlítás (éves alapon)

 

2015. 1. negyedév

2014. 1. negyedév

2014. 1. negyedévéhez képest

Árbevétel

$ 12,8 milliárd

$ 12,8 milliárd

azonos

Bruttó árrés

60,5%

59,6%

0,9 százalékpontos növekedés

K+F, valamint fúziók és vállalatfelvásárlások

$ 4,9 milliárd

$ 4,9 milliárd

1%-os növekedés

Üzemi eredmény

$ 2,6 milliárd

$ 2,5 milliárd

4%-os növekedés

Adókulcs

25,5%

27,7%

2,2 százalékpontos csökkenés

Nettó nyereség

$ 2,0 milliárd

$ 1,9 milliárd

3%-os növekedés

Egy részvényre jutó nyereség

 41 cent

38 cent

8% növekedés

 

 

 

Pénzügyi összehasonlító adatok

Negyedéves összehasonlítás (éven belül)

 

2015. 1. negyedév

2014. 4. negyedév

2014. 4. negyedévhez képest

Árbevétel

$ 12,8 milliárd

$ 14,7 milliárd

13%-os csökkenés

Bruttó árrés

60,5%

65,4%

4,9 százalékpontos csökkenés

K+F, valamint fúziók és vállalatfelvásárlások

$ 4,9 milliárd

$ 5,0 milliárd

2%-os csökkenés

Üzemi eredmény

$ 2,6 milliárd

$ 4,5 milliárd

41%-os csökkenés

Adókulcs

25,5%

21,4%

4,1 százalékpontos növekedés

Nettó nyereség

$ 2,0 milliárd

$ 3,7 milliárd

46%-os csökkenés

Egy részvényre jutó nyereség

 41cent

74 cent

45%-os csökkenés

 

Üzleti kilátások

 

Az Intel üzleti kilátásai nem tartalmazzák azon üzletági összevonások, eszközbeszerzések, vállalatértékesítések, stratégiai beruházások és egyéb jelentős ügyletek potenciális hatását, amelyek április 14. után zárulnak le.

 

2015. 2. negyedév

 

       Árbevétel: 13,2 milliárd dollár , plusz/mínusz 500 millió dollár.

       Bruttó árrés százalékos értéke: 62 százalék, plusz/mínusz néhány százalékpont.

       K+F valamint a fúziókra és vállalatfelvásárlásokra költött összeg: körülbelül  4,9 milliárd dollár.

       Átszervezési költségek: körülbelül 120 millió dollár.

       A beszerzésekkel kapcsolatos immateriális javak értékcsökkenése: körülbelül 60 millió dollár.  .

       Tőkeberuházások, kamatkiadások és egyebek hatása: nagyjából 2,0 milliárd dollár

       Adó mértéke: körülbelül 20 százalék

       Értékcsökkenési leírás: körülbelül 2,0 milliárd dollár

 

A 2015-ös év

 

       Árbevétel: nagyrészt változatlan.

       Bruttó árrés százalékos értéke: 61 százalék, plusz/mínusz néhány százalékpont.

       K+F valamint a fúziókra és vállalatfelvásárlásokra költött összeg: körülbelül 19,7 milliárd dollár, plusz/mínusz 400 millió dollár.

       A beszerzésekkel kapcsolatos immateriális javak értékcsökkenése: körülbelül 250 millió dollár.

       Értékcsökkenési leírás: 8,0 milliárd dollár, plusz/mínusz 100 millió dollár.

       Adó mértéke: körülbelül 25 százalék a harmadik és nagyedik negyedévre.

       Egész éves tőkeberuházás: 8,7 milliárd dollár, plusz/mínusz 500 millió dollár.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció