Svédországban épül a világ első klimatikus szempontból pozitív adatközpontja

A svédországi Falun városában épül a világ első, klimatikus szempontból pozitív adatközpontja, az EcoDataCenter, amely egyben a világ 20 legbiztonságosabb adatközpontjának egyike. Az összesen három részből álló létesítmény első épületét 2016 első negyedévében tervezik átadni.

Épül a világ első, klimatikus szzempontból pozitív adatközpontja. A projekt kezdeményezője a Falu Energi & Vatten energiaszolgáltató, valamint az EcoDC AB vállalat, az energiahatékony megoldásokat biztosító termékeket és technológiákat pedig a Schneider Electric.

 

Az IKT (információ és kommunikációs technológia) az energiahatékonyság szempontjából egy új, feltörekvő terület, mely önmagában a világ villamosenergia-fogyasztásának 10%-áért felelős. Nem csoda tehát, hogy az internet és a felhő-technológia gerincét jelentő adatközpontok energiaellátásának költsége az adatok mennyiségével párhuzamosan egyre növekszik.

 

Egy adatközpont önmagában is több villamos energiát fogyaszthat, mint amit egy közepes méretű város igényel, ennek az energiának a nagy része azonban soha nem hasznosul, hanem egyszerűen hőként távozik az atmoszférába, hozzájárulva a globális és lokális felmelegedéshez. A becslések szerint, a világon jelenleg működő több mint hárommillió adatközpont összesített szén-dioxid-kibocsátása várhatóan öt éven belül meghaladja majd a légiközlekedési ágazatát.

 

 

Svédország a zöld adatfeldolgozás szülőhelye

 

Hideg éghajlatának, megbízható és megújuló energiaforrásainak, politikai stabilitásának, valamint a természeti katasztrófák hiányának köszönhetően Svédország ideális helyszín az adatközpontok létesítésére. A Cushman & Wakefield and Hurleypalmerflatt adatközponti kockázati index besorolása szerint, a skandináv ország a harmadik legbiztonságosabb a világon az USA és az Egyesült Királyság után.

 

Az EcoDataCentert azzal a helyi, megújuló forrásokból táplálkozó energiaellátási rendszerrel kötik majd össze, amely a világ egyik legjobbjaként 2013-ban New York-ban megkapta a Global District Energy Climate díjat. A szerverek és informatikai eszközök hőfeleslegével a Falun beli épületeket a terület fűtőrendszerén keresztül fogják fűteni, a nyári időszakban pedig a helyi erőmű gőzfeleslege működteti majd az adatközpont hűtőrendszerét. Így a kibocsátás szén-dioxid lábnyoma éves viszonylatban negatív lesz.

 

Biztonság a legmagasabb szintű teljesítmény mellett

 

Az EcoDataCenter az Uptime Institute szerinti legmagasabb, Tier IV™-es 100%-os rendelkezésre állási szint elérését is célul tűzte ki amellett, hogy megfeleljen a kritikus biztonsági szabványoknak. Mindehhez az adatközpontot a Schneider Electric energiahatékony megoldásai segítik majd hozzá.

 

 

EcoDataCenter:

 

·         Három épület, összesen 23 250 négyzetméter

·         18 megawatt

·         100%-os rendelkezésre állás

·         Energiaforrások: nap, szél, víz és bio-üzemanyag

·         Uptime Institute minősítés: Tier IV™ (a lehető legmagasabb)

·         Biztonsági megoldások: az adatközpontot erős betonfalak és fejlett biztonsági, valamint felügyeleti megoldások védik majd

·         PUE (energiahatékonysági mutató): kevesebb, mint 1,15 (Tier IV™ design)

·         Környezetbarát kialakítás a LEED Patina fokozatnak megfelelően

·         Virágokkal borított tető, mely természetes hűtést biztosít a nyári időszakban

·         Klíma: az átlagos évi hőmérséklet 5°C; évente átlagosan 22 nap haladja meg a maximum hőmérséklet a 25°C-ot

·         Helyszín megközelíthetősége: autópálya 2 km-re, repülőtér 25 km-re, Stockholmból vonattal 2 óra

·         A Business Sweden, Nord Pool Spot és a UK Department of Energy & Climate Change statisztikái alapján Svédországban kb. 40-50%-kal elérhetőbb a villamos energia, mint az Egyesült Királyságban

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció