Az NMHH 65 millió forintra bírságolta a Magyar Telekomot

Hatvanöt millió forintra bírságolta a Magyar Telekomot a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kötbérfizetés elmulasztása miatt. A társaság bírósághoz fordult.

A hatóság a tavaly szeptemberben indított eljárásban azt vizsgálta, hogy a Telekom a 2013. február 1. és 2014. január 31. közötti időszakban betartotta-e a jogszabályokban foglalt kötbérkezelési előírásokat az előfizetői szolgáltatás létesítése, áthelyezése, korlátozás megszüntetése és előfizetői szerződés átírása során. Az NMHH közel 1700 esetben tárt fel jogsértéseket.
 

A vizsgálat megállapításai szerint a szolgáltató a legtöbb esetben a szolgáltatás létesítésekor követte el a jogsértéseket azzal, hogy a kötbért nem megfelelően számította, vagy elmulasztotta, illetve jelentős késedelemmel teljesítette a kifizetést és a kötbérről való tájékoztatást. A társaság nem a jogszabályban meghatározott, hanem egy általa kidolgozott metódus szerint számolta a kötbért, amelynek összege így jellemzően jóval alacsonyabb volt.
 

Az elmaradt kötbéreket a Telekom még a hatósági eljárás ideje alatt visszafizette az ügyfeleknek. Közel 19 millió forintot kaptak vissza az ügyfelek, de sok esetben több mint egy év késéssel. A hatóság ezen felül további több mint 3 millió forint elmaradt kötbér kifizetésére kötelezte a szolgáltatót.
 

A Telekom a döntés ellen fellebbezést nyújtott be, azonban a másodfok az elsőfokú döntést helybenhagyta, ezzel a hatóság döntése jogerős.
 

A Magyar Telekom az MTI megkeresésére azt közölte, hogy a határozattal szemben szerdán bírósághoz fordult, és kérte annak felülvizsgálatát.
 

Az NMHH közleményében ismerteti, hogy kötbér akkor jár az előfizetőnek, ha egy adott szolgáltatói eljárásra irányadó határidőt a szolgáltató túllépte, illetve az eljáráshoz kapcsolódó értesítési kötelezettségét késedelmesen, vagy nem teljesítette. Kötbérfizetési kötelezettség kapcsolódhat az előfizetői szerződés átírásához, szolgáltatás létesítéséhez és áthelyezéséhez, korlátozás megszüntetéséhez, valamint a hibakezelési eljárásokhoz. A kötbért igényelni nem kell, annak kifizetésére a szolgáltató automatikusan köteles.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció