Öreg róka nem vén róka – a kazetta rácáfol a mondásra

Viszlát iPod, a Sony kazettája mindent visz

A Sony tavaly bemutatott kazettája rávilágít arra, hogy nem mindig csak az új megoldások lehetnek formabontóak. A korábbi technológiákban rejlő lehetőségeket is érdemes kiaknázni.

Sokáig azt hittük, a kazetták virágkorának már régen vége. A kilencvenes évek ikonikus eszköze a CD-k térhódításával kiszorult a piacról, hogy a jelenlegi technológiákat már meg se említsük, melyek végleg nyugdíjazták a kazettákat.

 

A Sony azonban másképp látja a helyzetet. Ha valaki nekem azt mondta volna egy évvel ezelőtt, hogy egy kazetta képes „lenyomni” egy iPodot, nem hogy nem hittem volna el, még jót nevettem is volna rajta. Pedig a vállalat tényleg a sírból hozta vissza kazettát.

 

1990-ben még 442 millió kazettát értékesítettek világszerte, 2007-re azonban ez a szám 274 ezerre csökkent.

 

A Sony a tavalyi International Magnetics Conference-en mutatta be legújabb kazettáját Drezdában. A hüvelykenként 149 gigabájtnyi adatot tárolni képes eszköz összesen 185 terrabájt adatot tárol. Ez 74-szerese egy hagyományos kazetta kapacitásának, és összesen 64 millió 750 ezer zeneszám tárolására alkalmas, vagyis akár 134 ezer 896 napig ellát minket zenével.

 

 

Nem kell tehát temetnünk a korábbi technológiákat. Ahogy a trapéz és a csőnadrág is visszajött a divatba újragondolt formában, miért ne történhetne meg ez a technológia területén is? Azt nem gondolom, hogy a számítógépekbe majd néhány év múlva kazettalejátszók kapnak helyet, de semmiképpen sem érdemes temetni az egykori walkmanek lelkét.

 

Forrás: Consequenceofsound.com

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció