520 milliárdból építi új európai adatközpontjait az Apple

Az Apple 1,7 milliárd eurós, azaz nagyjából 520 millió forintot jelentő beruházással adatközpontokat épít Írországban és Dániában az iTunes Store, App Store, iMessage, Maps és Siri szolgáltatásai európai ügyfeleinek kiszolgálására.


Az Apple közleménye szerint mindkét adatközpont energiaellátása száz százalékban megújuló energiaforrásokra támaszkodik majd. A két adatközpont megépítése az Apple eddigi legnagyobb európai beruházása - mutatott rá Tim Cook, az Apple vezérigazgatója a közleményben, hangsúlyozva, hogy a több száz új munkahely teremtése mellett az Apple a létesítmények kivitelezésében a rendelkezésére álló leginkább környezetbarát építési technológiát fogja alkalmazni.
 

Az Apple jelenleg közvetlenül 18 ezer 300 alkalmazottat foglalkoztat Európa 19 országában és csak az elmúlt 12 hónapban kétezer új alkalmazottat vett fel. Közvetve az Apple 672 ezer európai munkahely fenntartásához járul hozzá, közülük 530 ezren az iOS alkalmazások fejlesztésével állnak kapcsolatban. Az App Store 2008-as megnyitása óta már 6,6 milliárd euró bevételre tettek szert európai fejlesztők alkalmazásaik értékesítésével és az alkalmazásokon belül bonyolított értékesítésekkel.
 

Az egyenként 166 ezer négyzetméter hasznos alapterületű adatközpontok 2017-ben kezdik meg a működést.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció