Még a mobilhoz is fel kell nőni

A Kossuth Rádió Napközben című műsora szakembereket kérdezett arról, hogy biztonságos-e ismeretlen külföldi számot felvenni, elképzelhető-e, hogy ily módon válunk csalók áldozataivá.

Tóth Zoltán, a Digitális Tudás Akadémia elnöke elmondta: a mobiltelefon kényelmesebbé teszi az életünket, de, mint sok más eszközzel, ezzel is be kell tartani az alapvető szabályokat. Az egyik, hogy idegennek semmilyen személyes adatot nem adunk meg. Ilyen esetben joggal gyanakodhatunk, hogy csalóval van dolgunk, hiszen a hivatalos szervek nem kérnek, nem is kérhetnek telefonon személyes adatokat.

Az SMS- vagy az MMS-küldést, az emelt díjas irányba szóló hívás indítását nagyon egyszerű módon le lehet tiltani, ki lehet kapcsoltatni, így még véletlenül sem hívunk fel ilyeneket.

Tóth Zoltán úgy véli, a mobiltelefon még új technológia, és fel kell nőnünk a használatához. Az interneten mindenesetre sok-sok helyen olvashatunk a biztonságos használat lehetőségeiről, és a szolgáltatók is adnak erről tájékoztatást.

Koi Tamás, a HWSW.hu informatikai újságírója arra hívta fel a figyelmet, hogy azokra a hívásokra, amelyekből még az országot sem tudjuk beazonosítani, ne válaszoljunk, még inkább ne hívjuk vissza ezeket a számokat.

Tari Annamária pszichológus arról beszélt a műsorban, hogy a mobilozás teljesen teret hódított, s ebben a folyamatban minden korosztály kezdi kialakítani a maga szokásait. A szakember véleménye szerint azok, akik nem munkára, hanem kizárólag magáncélra használják a mobiltelefont, igyekeznek megvédeni magánéletük határait.

A vezetékes telefonhoz képest a mobiltelefon a beszélgetési és ügyintézési szokásainkat is megváltoztatta. A mobiltelefonnal a hét minden napján 24 órában elérhetővé váltunk, amit sokan ki is használnak.

 

Forrás: Kossuth Rádió, Napközben / hirado.hu

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció