Nem az MWC-re tartogatja az LG új mobilját?

Legfrissebb hírek szerint nem márciusban, a Mobile World Congressen (MWC) hullik le a lepel az LG G4-ről, hanem az új mobil csak áprilisban mutatkozik be Dél-Koreában. 

A Korea Times számolt be arról forrásaira hivatkozva, hogy a kisebbik dél-koreai gyártó nem az idei MWC-re tartogatja nagy telefonbemutatóját, holott a konkurencia szinte biztosan így tesz majd. Helyette a vállalat áprilist lőtte be magának, és ha minden igaz, az anyaországban, Dél-Koreában mutatják majd be az LG G4-et.

Tavaly a G3 is hasonló utat követett: nem az akkor még februárban rendezett barcelonai eseményen ismerthette meg a nagyközönség az eszközt, hanem csak jóval később, március 27-én.

Egy másik forrás szerint az MWC azért nem a megfelelő hely a G4 bemutatására, mert a Samsung is ott mutatja be a Galaxy S6-ot. Azt is hozzátette, hogy az LG addig szeretne várni a bemutatóval, míg teljesen készen lesznek.

Nagyobb durranást szeretne az LG, nem elveszni a tömegben. Mivel a Samsung általában az év első felében mutatja be zászlóshajó modelljét, az Apple pedig a másodikban, szükségük van egy köztes időre, hogy nagyobb felhajtás kísérje a készülék fogadtatását.

Az LG G4-ről már tudjuk, hogy a Qualcomm legújabb processzora hajtja majd, a Snapdragon 810-es, amelyről a túlmelegedési problémák miatt már sokan hallhattunk az elmúlt időben. Bár maga az LG is elismerte a processzor kapcsán felmerült gondot, végül sikerült kiküszöböliük a túlemelegedést.

Az eszköz az S6-hoz hasonlóan a mobileszközök tekintetében még egyedülállónak tekinthető 4 gigabájt rendszermemóriát kap. Azt egyelőre még nem tudni, hogy QHD vagy 3K megjelenítőtvel szerelik majd fel, mindenesetre szinte biztos, hogy az 5.0 Lollipop verzió fut majd fedélzetén.
 

 

 

Forrás: Koreatimes.co.kr; Kép: phonesreview.co.uk

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció