NASA-látogatást nyert egy magyar informatikus hallgató

A NASA-hoz utazik az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Informatikai Karának hallgatója, Pais Gergely. A másodéves programtervező informatikus hallgató tagja annak a hét tagú nemzetközi diákcsapatnak, amely kategóriájának legjobbja lett a Space Apps Challenge ötletversenyen.

Magyar csapat lett a kategóriájának a legjobbja a Space Apps Challenge ötletversenyen. A megmérettetéstt az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) írta ki. A csapatoknak 48 óra alatt kellett innovatív megoldásokat kidolgozniuk. Az idei témák között az űrtechnológia, az aszterodiák és a robotika is szerepeltek. Idén több mint 8 ezer versenyző csaknem 700 projektet indított a különböző kategóriákban.
    

Pais Gergely és csapattársai saját kategóriájukban 25 csapat közül bizonyultak a legjobbnak. Az intelligens űrhajós sisak (E.C.A.S.A. Interactive Astronaut Helmet) tervével győzték meg a NASA szakértőiből álló bíráló bizottságot.
   

A sisak szemkövetéses és hangvezérléssel is irányítható, a kiterjesztett valóság technológiája révén többek között 360 fokos tájékozódással, vezeték nélküli videóközvetítés lehetőségével, a környezet objektumairól lehívható információkkal és összehangolt szenzoros adatokkal biztosítja a sisakot viselő űrhajós számára a munkavégzés optimális feltételeit űrséta közben.

 

John F. Kennedy Space Center

 

A nyertes csapat tagjai finnországi Erasmus-ösztöndíjuk ideje alatt ismerték meg egymást: a sisakot Pais Gergely indiai, mexikói, francia, olasz és finn fiatalokkal közösen tervezte. A hallgatók december 4-én a NASA John F. Kennedy Space Centerbe látogatnak, ahol jelen lehetnek az Orion űrhajó tesztrepülésénél. Az űrhajó a NASA tervei szerint a jövőben embereket juttat majd a Marsra.

 

Kép: tripadvisor.co.uk

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció