A Foxconn 2,6 milliárd dollárból épít új üzemet

Az Apple beszállítója, a Foxconn a következő két évben összesen 2,6 milliárd dollárt költ arra, hogy Tajvanban új gyártási üzemet hozzon létre. A Bloomberg szerint az Apple-nek gyártanak majd kijelzőket, bár ezt egyik fél sem erősítette meg.

Új gyáregységet épít a Foxconn az elkövetkezendő években. Sophie Cheng, a Foxconn kijelzőrészlegének, az Innolux Corp. szóvivője beszélt a nyilvánosságnak az új létesítményről. Azt is elmondta, hogy a berendezések telepítése a jövő hónapban zajlik, és, ha elkészül, 2300 új munkahelyet biztosítanak majd.

 

Az új létesítményben várhatóan jövő év végén kezdődhet meg a tömegtermelés. Cheng azt nem tudta megerősíteni, hogy az Apple-lel megegyeztek volna bármiben, a szóvivő csak annyit mondott, hogy egy ügyféltől sürgős kérelem érkezett az exkluzív kapacitást illetően. Az Apple szóvivője, Carolyn Wu sem nyilatkozott.

 

 

Az Apple zafírüveg borítása – amit az új iPhone-ok kaptak volna – végül nem valósult meg a GT Advanced Technologies miatt, akik vállalták, hogy elkészítik, ám végül mégsem sikerült, csődöt mondtak. A vállalat bár elvállalta az ígéretesnek tűnő üzletet, végül nem állt készen arra, hogy ilyen magas minőségű megrendelést teljesítsen. Így elképzelhető, hogy a cupertinói vállalat máshol kopogtat ez ügyben, lehet, hogy éppen a Foxconnál.

 

Forrás: Techspot.com, Bloomberg.com; Nyitókép: Macrumors.com

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció