Jelentős veszteséget jósol magának a Sony

Az okostelefon üzletágban gyökereznek az okok

A Sony jelentős veszteséggel számol következő pénzügyi évét tekintve, amelyet az okostelefon üzletággal hoznak kapcsolatba. Nagyjából 2,1 milliárdos csökkenést várnak.

Rendre jelennek meg a Sony háza táján az új mobilok. Nem gondoltuk volna, hogy maga a gyártó véli úgy, hogy pont a mobiltelefonok miatt jelentős veszteséggel számolhatnak ebben a pénzügyi évben. Ráadásul a konkurencia sem könnyíti meg a dolgát a telített piacon.

 

A vállalat úgy döntött, a várható csökkenés miatt ezentúl főként a zászlóshajó készülékekre koncentrálja figyelmét, és számos középkategóriás mobilt száműznek a kínálatból, hiszen a bevételek meghatározó részét a felsőkategóriás eszközök adják.

 

 

Tény, hogy az olcsóbb megoldások is fontos részét képezik egy adott portfoliónak, hiszen sok fogyasztó belépőszintű modelleken keresztül kezd ismerkedni egy adott gyártóval. Viszont egy több kínai gyártó kínál „szemtelenül olcsó” mobilokat, melyekkel még a vén róka Sony sem feltétlenül képes versenyezni.

 

Már korábban is megjósolták, hogy veszteséges időszak vár rájuk – ahogy már évek óta –, ám az előzetesen prognosztizált 500 milliárd jenhez képes most 230 milliárdot becsülnek, amely nagyjából 2,1 milliárd dollárnak felel meg.

 

A Sony az okostelefonok csökkenését várja, a nemrég debütált zászlóshajó Xperia Z3 sikerében azonban bízik, és abban is, hogy a készülék segít majd lendíteni a mutatókon. Az új stratégia megvalósítása és a bevételek növelése azonban még hosszú időbe telik.

 

Forrás: Techspot.com

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció