A Dell szerint a mobileszközök segítik a családok kommunikációját

A Dell megbízásából készített a Harris Poll nemzetközi kutatócég felmérést, mely a családon belüli kommunikációt, és az ezt támogató eszközök beszerzésében szerepet játszó szempontokat vizsgálta. Az eredményeket most hozta nyilvánosságra a vállalat.

A Dell megbízásából a Harris Poll nemzetközi kutatócég által készített felmérés keretében több mint 1000 embert kérdeztek meg az Amerikai Egyesült Államokban, köztük 506 tizenhat és tizenkilenc év közötti felsőoktatási képzésben résztvevő vagy továbbtanulni kívánó tanulót, illetve 505 hasonló korú diákot nevelő szülőt.

A Dell „Amikor a tanulás és a tettek találkoznak” című kutatása szerint két tendencia figyelhető meg:

  • egyrészt a szülők (64%) és a diákok (75%) is a sokoldalú, munkára és szórakozásra egyaránt alkalmas készülékeket részesítik előnyben,
  • másrészt általában ezeket az eszközöket nem közösen használják a családtagok. Mind a szülők, mind a diákok több mint kétharmada (78% és 77%) ritkán vagy egyáltalán nem osztja meg másokkal a készülékeit.

Hogyan kommunikálnak a szülők a gyerekekkel?

A felmérés szerint az egymástól távol élő szülők és gyermekek másként kommunikálnak egymással, mintha azonos helyen élnének. A távoli iskolába járó gyerekek szüleinek több mint fele (55%) kevesebbet beszél ugyan gyermekével, de az SMS-nek és az e-mailnek köszönhetően mégis többet érintkeznek.

Nagyrészt a mobileszközöknek köszönhetően a földrajzi távolság már nem szab gátat a kommunikációnak. A 16 és 19 év közötti gyermeket nevelő szülők 84 százaléka, és a diákok 90 százaléka szerint a számos technológiai eszköz révén nagyon egyszerű tartani a kapcsolatot a családtagokkal. A megkérdezett szülők 30 százaléka, valamint a diákok 35 százaléka egyébként még akkor is SMS-ben teszi fel a másiknak kérdéseket, ha ugyanabban a házban tartózkodnak.

Mi történik az egyedül maradt szülőkkel, mialatt gyermekeik a felsőoktatási intézményben vannak? A távollevő diákok szülei ötből négy esetben (80%) nagy valószínűséggel többet SMS-eznek gyermekeikkel, mint azok, akik egy fedél alatt élnek. Ötből több mint hárman (62%) videohívások útján is kapcsolatban maradnak velük.

Kütyük az osztályteremben és kívül

A Dell felmérése megmutatta, hogy a gyerekek aktívan kihasználják laptopjaikat és táblagépeiket látókörük szélesítéséhez a tanulmányaik során, valamint az eszközök segítik a fiatalokat az elméleti tudás alkalmazását a gyakorlatban is.

  • Tízből kilenc diák és a szüleik is egyetértenek abban, hogy a jelenleg elérhető készülékek jelentősen megkönnyítik a tanulást, hiszen elérhetővé teszik az információt az osztálytermen és könyvtáron kívül is.
  • A mobilitás kulcsfontosságú a tanulás folyamatában: a megkérdezett diákok több mint fele útközben is tanul, ha van néhány szabad perce, és több mint háromnegyedük (77%) csatlakozik az internethez a tanóra után, hogy további információkat kutasson fel egy témáról.
  • Ezenfelül tízből heten (69%) használtak már online „útmutató” videókat a tanórán tanultak kiegészítésére, hogy pótolják a megértést esetleg gátló hiányosságokat.

Hogyan választunk készüléket? 

A válaszadó diákok közel hatvan százaléka (59%) tervezte laptop vagy táblagép vásárlását a tanév kezdete előtt. Azoknak a tanulóknak, akiknek a szüleik vásárolják meg az eszközt, több mint fele (53%) válaszolta, hogy teljes vagy majdnem teljes mértékben az ő véleményük számít, míg egynegyedük (27%) részben képes beleszólni a döntésbe. A tanulók és a szülők eltérő helyeken keresik a megbízható, „szakértő” vásárlási tanácsokat: a szülők többnyire értékeléseket olvasnak (83%), míg a diákok inkább a közösségi média platformjain kérnek tanácsot (41%). 

A Dell igyekszik a tanulók és a szülők igényeit is egyaránt kielégíteni, a fenti kritériumoknak megfelelő készülékek széles skáláját kínálva felhasználóinak. A Dell Venue tabletcsalád, az Inspiron laptopok 3000-res, 5000-res és 7000-res szériájának termékei, valamint az új 2 az 1-ben készülékek is segíthetik a diákokat sikerhez vezető úton, a tanteremben és azon túl is.

 

 

Képek: thewiredhomeschool.com, broadbandchoices.co.uk, outboxcomm.blogspot.com

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció