A Nintendo frissítette 3DS kézikonzoljait

Több gombot és gyorsabb processzort kapott a Nintendo továbbfejlesztett 3DS szériája. A vállalat pénteken jelentette be, hogy két új átszabott konzolt is piacra dob még idén Japánban.

Pénteken közölte a Nintendo, hogy a továbbfejlesztett 3DS kézikonzolok októberben landolnak a Japán piacon. A frissített széria tagjai a nevet illetően nem sokban különböznek elődeiktől, mindössze a „new”, vagyis az „új” jelzőt biggyesztették neveik elé.

A név a régi, de a többi…

A vállalat élő videóadásban, a Nintendo Directben jelentette be az új konzolokat, a 3DS-t, valamint a 3DS XL készüléket. Az eszközök több gombbal érkeznek, mint elődeik – új vállgomokat kaptak, természetesen az alapgombok mellett (A, B, X, Y) –, valamint a processzort is továbbfejlesztették. Ez utóbbiról nem közölt részleteket a vállalat. További újítás, hogy NFC támogatással bővültek az eszközök, valamint SD helyett immáron microSD kártyával tovább bővíthető a tárhely. A konzolok egy új analóg kart is kaptak, mely a C-stick nevet viseli.

A jobb betekintési szög mellett a képernyő méretét is növelte a Nintendo, így a kisebb modell 1,2-szer nagyobb megjelenítővel büszkélkedhet elődjénél. Az XL képernyőmérete viszont azonos nagyságú maradt. Ami a kamerát illeti, mindkét versenyző jobb fénylesőt kapott.

 

Az új 3DS fehér és fekete színben lesz kapható 16 ezer jenért, vagyis 154 dolláros áron. A nagyobbik modell, a 3DS XL metálkék és fekete árnyalatokban debütál 18 ezer jenes, vagyis 181 dolláros áron. A két készülék október 11-én mutatkozik be Japánban, ám arról egyelőre még nem szól a fáma, mely további országokban értékesítik majd az eszközöket. A Nintendo csupán annyit közölt, hogy idén nem lesz kapható az Egyesült Államokban.

 

 

 

Forrás: BGR.com, Mashable.com

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció