Megfejtették volna az Android L hivatalos nevét?

Ha minden igaz, LMP névre hallgat majd a legújabb Android verzió. Ez a rövidítés sok magyar számára ismerősen csenghet, ám egy angol rövidítésről van szó, a Lemon Meringue Pie-ről.

Citromos habcsók pite – ínycsiklandó finomság, ám most nem az édesség kapcsán került a figyelem középpontjába a megnevezés. A legfrissebb hírek szerint ugyanis a legutóbbi Android verzió, az „L” teljes neve LMP, azaz Lemon Meringue Pie lesz, mely magyarul nyers fordításban nagyjából ezt jelenti.

Amikor még csak vártunk a KitKat verzióra, sokan rebesgették, hogy a következő a sorban a Key Lime Pie lesz, szintén a rövidítésből kiindulva (KLP). Végül, rendhagyó módon egy csokiról nevezték a 4.4-es verziót.

Az Android L is hasonló vonalon halad, hiszen hiába jelentették be a Google I/O konferencián a rendszert, nem tudjuk pontosan, mit is jelent pontosan az „L” jelző. Több helyen is arról olvashatunk, hogy az új verzió neve egy egészen más édességet takat, mint korábban gondoltuk. Sokan a Lollipop – vagyis nyalóka – jelzőt aggatták rá. Most egy újabb név került fókuszba, mely szintén egy édességet – a citromos habcsók pitét – takarja.

A név a Nexus 5-re és 7-re kiadott Android SDK (fejlesztői csomag) kódjában tűnt fel először, és Yuku Sugianto tette közzé. Ezen kívül több más helyen is szerepel az LMP rövidítés, például az állítólagos HTC táblagép Wifi tanúsítványában is. Mindez persze nem azt jelenti, hogy a végleges név is ez lesz majd.
 

 

 

 

 

Forrás: Phonearena.com

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció