Közös innovációs projektet indított az IBM Magyarország és a Pannon Egyetem

Az IBM Magyarország és a Pannon Egyetem innovációs prjektet indított. A programban városirányítási, közműhálózati, üzleti analitikai és mobil munkaerő-menedzsment problémákra keresnek felhő alapú megoldásokat. Az együttműködés négy évre szól, a munkát az Új Széchenyi Terv is támogatja.

 

A januárban elindított, 2017 végéig tartó projekt a „Felhőalapú intelligens informatikai szolgáltatások kialakítása” nevet viseli, és az Új Széchenyi Terv Kutatási és Technológiai Innovációs Alapjának (KTIA) támogatásával valósul meg. A konzorcium olyan informatikai megoldások kifejlesztésén dolgozik majd, melyek a felhőalapú technológiák lehetőségeire építenek a városirányítás, az intelligens közműhálózatok, a mobil munkaerő-menedzsment és az üzleti analitika területén.

 

 

Városirányítás okosan

 

A projekt távlati célja, hogy az IBM SmarterPlanet koncepciójában megfogalmazott jövőképét, és nemzetközi okos város programjaiban felhalmozott tudását a magyarországi környezethez igazítva, hazai szervezetek, vállalatok, helyi társadalmi csoportok igényeinek megfelelően adaptálja. A Pannon Egyetem mindehhez kutatási kapacitásaival, magas szintű tudományos munkájával járul hozzá: az intézmény azt szeretné, ha a projekt eredményeként olyan magas hozzáadott értékű megoldások születnének, amelyekre a későbbiekben további programok és nemzetközi együttműködések épülhetnek.

 

A januárban megkezdett munka első szakaszában a konzorcium olyan korszerű városirányítási koncepción dolgozik, amely alapján a későbbiekben bármely hazai város számára egyszerűen és gyorsan lehet majd okos infrastruktúra megoldásokat fejleszteni. Az ilyen és ehhez hasonló kutatások az elmúlt években a világ több nagyvárosában is sikeresnek bizonyultak: eredményeik olyan komplex városirányítási projekteket alapoztak meg, melyekben ma már korszerű mobiltechnológia, intelligens informatikai rendszerek, térfigyelő kamerák, szenzorok támogatják a közlekedésszervezést, az energiaellátást, a város és a lakók közötti kommunikációt. 

 

Porga Gyula polgármester, Pongrácz Ferenc, az IBM megbízott ügyvezető igazgatója

 

Big data, mobil, smart grid

 

A nagyszabású innovációs program hamarosan elinduló intelligens közmű – azaz smart grid – alprojektjében a villamoshálózat fejlesztését és karbantartását célzó megoldásokat vizsgálják, köztük az energiatakarékos megoldások és az okos mérés távlati lehetőségeit is. A mobil-munkaerő-menedzsment munkacsoport azt kutatja majd, hogyan alkalmazhatók az okos telefonok, tabletek és más mobil eszközök a távmunkában és a munkaszervezésben. Az üzleti analitikai kutatások a nagy adatmennyiségek rendszerezésére koncentrálnak majd, az alprojektben azt is vizsgálni fogják, hogyan használhatók a városlakók mobiltelefonjairól érkező jelek a közlekedők mozgásának elemzésére és a tömegközlekedés korszerűsítésére. Végül a konzorcium tevékenységében külön feladatként szerepel a fentiekhez szükséges felhő alapú keretrendszer kidolgozása, hiszen a kutatás lényege, hogy a későbbiekben ezek a megoldások felhőn keresztül is igénybe vehetők legyenek.

 

„Az IBM rengeteg intelligens városirányítási projektet valósított már meg a világ különböző országaiban – szeretnénk, ha ez a tapasztalat itt Magyarországon is hasznosulna. A veszprémi Pannon Egyetemnél jobb partnert ehhez nem is választhattunk volna, több mint tíz éve működünk együtt az intézménnyel különböző innovációs programokban. Számítunk az egyetem magas színvonalú tudományos munkájára, ők is számíthatnak az IBM Magyarország szakembereinek tudására; nagy reményekkel vágunk neki ennek a jelentős eredményekkel bíztató, újabb kooperációnak.” – mondta Veres Zsolt, az IBM Magyarország vezérigazgatója.

 

„Az intézmény mindhárom tevékenységében – oktatás, kutatás, innováció – csak akkor tudja feladatait a nemzetközi közösség elvárásainak megfelelő szinten teljesíteni, ha ezeken a területeken olyan partnerekkel folytat együttműködést, akik a nemzetközi verseny élvonalába tartoznak, és elvárásaik ennek megfelelően érvényesülnek.” – fogalmazott Dr. Friedler Ferenc, a Pannon Egyetem rektora. „Az IBM mindhárom területen kiváló partner, de különösen fontos, hogy olyan nemzetközi projekteken dolgozhatunk, amelyek a világgazdaság szempontjából is meghatározóak. A sikeres együttműködést az eddigi közös projektek garantálják.”

 

Az IBM Magyarország és a Pannon Egyetem négyéves projektje 1,892 Mrd forintból valósul meg, a KTIA támogatása ebből 1,082 Mrd forint. Az összegből a Pannon Egyetem teljes mértékben, az IBM Magyarország 40 százalékban finanszírozhatja innovációs tevékenységét, a vállalat önrésze 809 400 000 forint. A program a tervek szerint 2017 decemberében zárul.

 

Kép: vehir.hu

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció