Erős növekedés a Lenovónál

A Lenovo bejelentette június 30-ával lezárult első pénzügyi negyedévének eredményeit. A forgalom 10,4 milliárd dollárt tett ki, ami 18%-kal haladja meg az egy évvel korábbit, míg az adózás előtti 264 milliós nyereség 22 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A profit 23%-kal, 214 millió dollárra nőtt az egy évvel korábbihoz képest, miközben a vállalat jelentős mérföldköveket ért el a piaci részesedés és a pénzügyi teljesítmény terén.

A Lenovo megőrizte harmadik pozícióját az okos eszközök szegmensben a szállítások 28 százalékos növelésével az előző év azonos időszakához képest. Immár az ötödik egymást követő negyedévben lett a világ legnagyobb PC-gyártója a valaha elért legnagyobb, 19,4 százalékos negyedéves piaci részesedéssel, amely 2,7 százalékponttal magasabb az egy évvel korábbinál, köszönhetően az amerikai és az EMEA régiókban elért nagy részesedésnövekedésnek.

 

A Lenovo PC szállításai az első pénzügyi negyedévben 15 százalékkal 14,5 millió egységre nőttek, s ez volt immár a 21. egymást követő negyedév, amikor a vállalat túlszárnyalta az iparág egészét. A tablet szegmensben a Lenovo a 3. legnagyobb gyártóvá vált 2,3 millió leszállított eszközzel, ez 67 százalékos emelkedésnek felel meg, ami a piac növekedési ütemének nyolcszorosa. Okostelefonból a Lenovo most először adott el többet, mint PC-ből, ráadásul rekord számú, 15,8 millió egységet, ami 39 százalékos növekedést jelent. A Kínában tapasztalható erős verseny ellenére a Lenovo lett az első számú okostelefon-gyártó az országban 13 millió eladott készülékkel.

 

A vállalat bruttó profitja az első pénzügyi negyedévben 13 százalékkal 1,3 milliárd USD-re nőtt, 13 százalékos bruttó árrés mellett. Az üzleti eredmény az első negyedévben 40 százalékkal 283 millió USD-re emelkedett az egy évvel korábbihoz képest. Az alap részvényenkénti nyereség az első pénzügyi negyedévben 2,06 dollárcent (15,97 HK cent) volt. A nettó pénztartalék 2014. június 30-án 3,58 milliárd USD-t tett ki.

 

Ez a jelentős mérföldkövek negyedéve volt a Lenovonál – rekord PC-piaci részesedés, most először harmadik hely a globális tablet piacon és egy, a korábbinál erősebb globális negyedik pozíció az okostelefon szegmensben, mondta Yuanqing Yang, a Lenovo elnöke és vezérigazgatója. „Ahogy a PC iparág talpra áll, az okostelefon piac pedig folytatja átmenetét a prémium kategóriából az általánossá válás felé, továbbá az, hogy a Motorola Mobility és az IBM x86-os szerver üzletágának akvizíciója a lezárás felé közeledik, egyre több lehetőséget kínál a gyors növekedés fenntartásához. A Lenovo továbbra is túlszárnyalja a piacot, és teljesíti a profitabilitás javítása melletti elkötelezettségünket a kulcs üzletágakban, miközben erős pilléreket épít a jövőbeni növekedéshez a teljes portfólióban.”

 

Földrajzi áttekintés

 

Kína 3,8 milliárd USD bevételt ért az első pénzügyi negyedévben, ami 2 százalékos növekedésnek felel meg az egy évvel ezelőttihez képest. Ez a piac a vállalat globális bevételének 36 százalékát tette ki. A Lenovo megvédte kínai profitteremtő képességét és 0,3 százalékponttal növelte rátáját az egy évvel korábbihoz képest, elérve az 5,5 százalékos üzemi profitrátát. A vállalat megerősítette vezető szerepét a PC üzletágban 37,1 százalékos részesedéssel. Az IDC szerint a Lenovo a Samsungot felülmúlva a legnagyobb okostelefon-gyártóvá vált az országban. A mobil eszközök szegmensében a Lenovo folytatta nyereségességének növelését a piacra viteli lehetőségek kiszélesítésével és az internetes, nyílt piaci eladásokra helyezett nagyobb hangsúllyal.

 

Az Európai, Közel-Keleti és Afrikai (EMEA) régióban a Lenovo kivételesen erős negyedévet zárt, bevételét az egy évvel korábbihoz képest 49 százalékkal vagy 921 millió USD-vel 2,8 milliárd USD-re növelte, ami 27 százalékát teszi ki a vállalat első negyedéves globális bevételének. Az EMEA régió rekordot ért el a PC-piaci részesedés és az üzemi profitráta tekintetében, első alkalommal kerülve az első helyre a notebook kategóriában, és első számú pozíciót érve el 15 EMEA országban, miközben az okostelefon szállítások első alkalommal haladták meg az 1 milliót. A negyedév során a Lenovo PC szállításai az EMEA régióban 4,8 részesedésponttal nőttek, és elérték a rekord magasságú 18 százalékot.

 

Az Ázsiai-Óceániai régióban a Lenovo 270 millió USD-vel 1,6 milliárd USD-re növelte bevételét az első negyedévben, ami a vállalat globális bevételének 15 százalékát teszi ki. A Lenovo PC-piaci részesedése az egy évvel korábbihoz képest közel két részesedésponttal 15 százalékra emelkedett a régióban. Az okostelefon eladások a régióban 1,5 millió egységet tettek ki, ami 3,7-szeres növekedésnek felel meg az előző év azonos időszakához képest. Az üzemi profitráta a régióban 4,1 százalék volt, ami drámai mértékű növekedés az egy évvel korábbi 0,9 százalékhoz képest. A Lenovo megerősítette vezető pozícióját Japánban, miközben az ezen a piacon elért teljesítményemelkedés jelentős nyereségességnövekedést eredményezett a teljes régióban.

 

Az Amerikai régióban a bevétel 2,2 milliárd USD-t tett ki az első pénzügyi negyedévben, ami 19 százalékos növekedés az egy évvel korábbihoz képest, és 22 százalékát adja a vállalat globális bevételének. Az üzemi profitráta 1,1 százalék volt, 0,3 ponttal kevesebb, mint egy évvel ezelőtt, mivel a vállalat folytatta befektetéseit Latin-Amerikában és Brazíliában. Az Amerikai régió rekordmagasságú, 12,5 százalékos PC-piaci részesedést ért el, 23,7 százalékkal vagy 3 részesedésponttal magasabbat, mint egy évvel korábban. Ugyancsak rekordmagasságú részesedést könyvelhetett el a Lenovo az Egyesült Államokban 11,3 százalékkal, ami 1,5 ponttal haladja meg az egy évvel korábbit.

 

Termékfront

 

Az első pénzügyi negyedév során a Lenovo laptop üzletága adta a vállalat teljes bevételének 49 százalékát. Az iparág egészében a laptop szállítások 3,7 százalékkal csökkentek az egy évvel korábbihoz képest, ami a vállalati gépfrissítések eredményeképpen javulásnak számít, mivel az előző év azonos időszakában közel 13 százalékos esés következett be. Ennek a stabilizáló trendnek köszönhetően a Lenovo laptop PC üzletágának konszolidált bevétele az első pénzügyi negyedévben elérte az 5,1 milliárd USD-t, ami 12 százalékos növekedés az egy évvel korábbihoz képest. A vállalat közel négy részesedéspontot nyerve 21 százalékos piaci részesedést ért el. Az első negyedév során jelentette be a Lenovo a ThinkPad 10-et, egy 10 hüvelykes, több üzemmódú, vállalati felhasználók számára ideális prémium üzleti tabletet, valamint a vállalat első fogyasztói Chromebook-jait, az N20-at és az N20p-t. Ezek a Chromebook-ok kétféle módját kínálják a Chrome élmény megtapasztalásának vékony és könnyű kivitelben. A Lenovo ugyancsak bemutatta a kisvállalkozásoknak szánt B50-es laptopot, valamint a Z40-es és Z50-es laptopokat a szórakozást kedvelő felhasználóknak.

 

A Lenovo átvette a vezetést az asztali PC szállítások terén, amelyek 12,1 százalékkal növekedtek az első pénzügyi negyedévben az egy évvel korábbihoz képest, miközben az iparág egésze 2,4 százalékkal nőtt. Az egy évvel korábbihoz képest 1,5 részesedéspontos növekedés révén a Lenovo 17,5 százalékos piaci részesedést ért el az asztali gépek szegmensében. A Lenovo asztali PC üzletágának konszolidált bevétele az egy évvel korábbihoz képest 20 százalékkal 3 milliárd USD-re nőtt az első negyedévben, ami a vállalat teljes bevételének 29 százalékát teszi ki. Az első negyedév során a Lenovo több új asztali PC-t mutatott be, kezdve a családoknak készült, A540-es AIO (minden egyben) géppel, amelyet a legújabb audió és videó funkciókkal szereltek fel a digitális tartalmak élvezetéhez. A Lenovo ugyancsak bemutatta az áttervezett ThinkStation P300-as belépő szintű, egyedülálló rugalmasságot kínáló munkaállomást, amely ideális azon profi felhasználók számára, akiknek ISV alkalmazáshitelesítő hardverre van szükségük elérhető áron.

 

A Lenovo mobil eszköz üzletágának – ide tartoznak az okostelefonok és a tabletek – konszolidált bevétele az egy évvel korábbihoz képest 32 százalékkal 1,6 milliárd dollárra nőtt az első pénzügyi negyedévben, ami a vállalat teljes bevételének 15 százalékát adja. Kínában a Lenovo vezető pozícióba került az okostelefon szegmensben, miközben a világ harmadik legnagyobb tabletgyártója lett. A negyedév során a Lenovo több új, A sorozatú androidos tabletet mutatott be, az ultrahordozható és a multimédiás táblagépek iránti fogyasztói igényeket egyaránt kielégítő konfigurációkat és képernyőméreteket kínálva. A portfólió része a héthüvelykes TAB A7-50, a nyolchüvelykes TAB A8 és az opcionális Bluetooth billentyűzettel kiegészíthető, tízhüvelykes TAB A10.

 

A Lenovo folytatja innovatív tevékenységét az Okos Kapcsolt Eszközök(Smart Connected Devices) területén a pénzügyi év második felében kijövő új és izgalmas okostelefon, ökoszisztéma és vállalati termékekkel. A vállalat új, internet központú növekedési lehetőségek után kutat, melynek bizonyítéka a New Business Development (NBD) platform nemrégiben történt bejelentése, melynek keretében a Lenovo partnereket támogat innovatív hardver megoldások kifejlesztésére. Végezetül megfelelően halad a Motorola Mobility és az IBM x86-os szerver üzletágának akvizíciója, amelyeknek az év vége előtti lezárásában bízik a vállalat.

 

 

LENOVO CSOPORT PÉNZÜGYI ÖSSZEFOGLALÓ

A 2014. június 30-án lezárult pénzügyi negyedévre

(millió USD-ben, kivéve a részvényenkénti adatokat)

 

 

 


Q1
14/15


Q1
13/14


Éves
változás

Bevétel

 

10395

8787

18%

Bruttó profit

 

1349

1191

13%

Bruttó profitráta

 

13,0%

13,6%

-0,6 pont

Üzemi kiadások

 

(1,066)

(989)

8%

Kiadás/bevétel arány

 

10,3%

11,3%

-1,0 pont

Üzemi nyereség

 

283

202

40%

Egyéb nem működési (kiadás)/bevétel

 

(19)

13

N/A

Adózás előtti nyereség

 

264

215

22%

Adó

 

(53)

(45)

17%

Profit az időszakban

 

211

170

24%

Nem irányító részesedés

 

3

4

-27%

Részvényesekre jutó profit

 

214

174

23%

EPS (dollárcent)
Alap
Higított

 

 

2,06

2,03

 

1,67

1,65

 

0,39

0,38

 

Kép: scmp.com

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció