Feketelistára került az Apple Kínában

A sina.com adta hírül, hogy nemzetbiztonsági kockázatok miatt az amerikai Apple tíz terméke tiltólistára került a kínai állami hivatalok közbeszerzési listáján.

A portál az esetről a hírt elsőként megszellőztető Bloomberg hírügynökség forrásaira hivatkozva számolt be, melyben arról írnak, hogy a termékek között az óriáscég tábla- és számítógépei, szerepelnek.

A tiltás a tartományi és alacsonyabb szintű állami hivatalokra is vonatkozik. A cég Kínában rendkívül népszerű telefonjáról, az iPhone-ról júniusban a központi televízió azt állította, hogy helymeghatározó funkciója érzékeny statisztikák, államtitkok kiszivárogtatásának eszközeként használható.

Az állami pénzből vásárolható készülékek listáját rendszeresen frissíti a nemzeti fejlesztési és reformbizottság a pénzügyminisztériummal együttműködve, az Apple termékek a júniusi listán még szerepeltek.

Májusban a Microsoft Windows 8-as operációs rendszerét minősítették nemzetbiztonsági kockázatnak az állami számítógépeken, s a céget kizárták az energiatakarékos számítógépek beszerzéséből is. A vállalatot versenyellenes piaci gyakorlat vádjával vizsgálják a hatóságok. Szintén nyáron nagy külföldi technológiai cégek, a Symantec és a Kaspersky vírusirtó szoftvereire jelentettek be tilalmat.

 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció