Indiába látogatott a Nexus 8

Friss dokumentumok szerint Indiában járt a Nexus 8 tablet prototípusa. A 64 bites Android L rendszer köré épülő készülék a nyár folyamán landolhat a piacon.

Az utolsó Nexus modellként emlegetett Nexus 8 hamarosan hivatalosan is bemutatkozhat a nagyközönségnek, ugyanis a jelek szerint már javában zajlik a tesztelése. A készülék prototípusát Indiában veszik górcső alá, legalábbis erre utal egy, a bangalore-i reptér vámszekciójában talált dokumentum.

Sajnos még nem tudni, hogy valóban kihal-e a sorozat a Nexus 8-cal, vagy további Nexusok követik majd. A Google nyilván kiemelt figyelmet fordít a filléres készülékek elterjesztését célzó kezdeményezésére, az Android One-ra, s így meg lesz az oka elhanyagolni a Nexus szériát. Ugyanakkor előfordulhat, hogy az Android Silver névre váltó Google Play Edition sorozat kiemelt tagjaiként ismerhetjük majd meg a jövő Nexusait.

Ami a Nexus 8 tudását illeti, egyelőre nem ismerünk részleteket, de pletykákat már hallhattunk, melyek szerint 8 hüvelykes kijelző és előlapi sztereó hangszórópár kerül a repertoárjába, fedélzetén pedig a 64 bites Android L rendszer teljesít szolgálatot. A készüléket állítólag a HTC gyártja majd.

Sajnos még rejtély, mikor lesz a tablet premierje, de reméljük, hamarosan ezzel kapcsolatban is lesznek fejlemények.

 



 

 

[Forrás: Phone Arena]

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció