Fotón a Touch ID-vel szerelt iPad mini és iPad Air

Napvilágra került egy fotó, ami megerősítheti a korábbi pletykákat, melyek szerint az év későbbi részében bemutatkozó Apple táblagépek home gombjukba integrált Touch ID ujjlenyomat-olvasóval érkeznek.

Több pletykát is hallhattunk már az év második felében debütáló iPad modellekről, melyeket állítólag az iPhone 5S-hez hasonlóan home gombjukba épített Touch ID ujjlenyomat-olvasóval lát el az Apple a fokozott biztonság jegyében a tolvajok bánatára.

Korábban nyilvánosságra került egy fotó, amin nem a szuperbiztonságos iPad tableteket, csak a dizájnjukat hirdető bemutató példányaikat (dummy units) láthattuk, melyeken ott virított a Touch ID-vel felturbózott kezelőszerv, most pedig egy újabb kép bukkant fel, – ezúttal az Apple.club.tw jóvoltából – melyen a Touch ID-s iPad Air és iPad mini pózol egy iPhone társaságában.

Legalul a következő generációs iPad Air fekszik, rajta az iPad mini és legfelül a nagyobb kijelzővel szerelt iPhone. Mindegyik készüléken ott virít a biometrikus szenzort tartalmazó home gomb. Elképzelhető, hogy az újabb képen is csak dummy eszközök vannak, hiszen még kissé korai lenne az új készülékeket végleges formájukban megörökíteni.

 

 

Az eddigi infók alapján az Apple néhány változtatást eszközölt az iPad Air 2 dizájnjában az első sorozathoz képest, ám az még rejtély, hogy ezek közül melyek köszönhetnek vissza az iPad mini 3 külső megjelenéséből is.

 

 

[Forrás: Übergizmo]

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció