Megnyitotta kapuit a Samsung harmadik hazai gyáregysége

Mintegy 25 millió dolláros beruházás révén új üzem nyílik a Samsung Electronics Magyar Zrt. jászfényszarui televíziógyárában. A Samsung negyed évszázados magyarországi történetének egyik kiemelkedő mérföldköve ez, melynek köszönhetően Európa legnagyobb és a világ egyik legmodernebb tévégyára hozzávetőleg 75 új munkahelyet hoz létre a Jász-Nagykun Szolnok megyei településen.

Az új üzemcsarnokban mintegy ezer fő dolgozik, és 22-55 colos képátlójú LED televíziók, 23 és 27 colos MFM (multifunkcionális) LED monitorok, valamint 43 és 51 colos Plazma készülékek kerülnek ki, amelyek főleg az Európai Unió országaiban kerülnek piacra. A 22.000 négyzetméter alapterületű V3 gyáregység alapításával a vállalat célja a termelés hatékonyságának további növelése.

 

 

„Az új jászfényszarui üzem tökéletes példája a Samsung Magyarország iránti elkötelezettségének. A vállalat hazánkban közel 3.000 főt foglalkoztat, ebből csaknem 2.500-an dolgoznak Jászfényszarun. Az eddigi hazai befektetéseinket — amelynek mértéke megközelíti a 160 milliárd forintot — a Magyar Kormány a tavalyi évben stratégiai partnerség megkötésével is elismerte, amely nemcsak óriási kitüntetést, de egyben óriási felelősséget is jelent számunkra” – hangsúlyozta Kyu-Jin Lee, a jászfényszarui Samsung gyárnak elnöke az ünnepségen.

 

A jászfényszarui Samsung gyárat 1989-ben alapították, és 1990-ben kezdte meg a termelést, három évvel később már exportra is került a hazánkban készült készülékekből. A kilencvenes években folyamatosan bővült a gyártóegység, majd 2007 nyarán átadták a második (V2) gyáregységet is. Jászfényszarun az elmúlt 25 évben összesen mintegy 62 millió készülék került le a gyártósorról. Kezdve a katódsugaras képcsövű hagyományos TV-ktől a projektoros készülékeken át a mai modern Plazma, LCD, valamint LED kijelzős TV-kig.

 

 

„A Samsung elsők közt törte át a vasfüggönyt, és telepedett meg hazánkban 1989-ben, létrehozva Európa egyik legnagyobb és legkorszerűbb televízió gyárát. Az azóta eltelt 25 évben számos emlékezetes esemény öregbítette a társaság hírnevét. Örömmel tölt el, hogy a jászfényszarui gyár harmadik gyáregységét a Samsung magyarországi jelenlétének éppen a 25-dik évfordulóján nyithatjuk meg"  tette hozzá dr. Facskó István, a Samsung Electronics Magyar Zrt. elnöke.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció