Hatósági engedélyt kapott a finom mozdulatokra is képes Deka Arm robotkar

Valódi karok pótlására alkalmas robotkart engedélyeztek az amerikai egészségügyi hatóságok. A Deka Armnak ujjai is vannak, melyeket úgy lehet mozgatni, mintha valódiak lennének.

Számos próbálkozással találkozhattunk már az emberi karok helyettesítésére, ám egy új találmány egészen új dimenziókat nyithat meg ezen a téren. A Deka Arm névre keresztelt robotkar már – elsőként – engedélyt is kapott az Egyesült Államok-béli egészségügyi hatóságoktól (FDA), így hamarosan az is kiderül, a mindennapok során hogyan könnyítheti meg „viselőjének” életét.

A lábak pótlására már jóval több kísérletet, fejlesztést láthattunk, az elmúlt években különösen előtérbe került ez a téma. Ám a karok tekintetében jóval kevesebb ilyen kezdeményezés akad, hiszen ott az ujjaknak, a csuklónak is kell mozognia – és nem is akárhogyan – , hogy az illető valóban használni tudja a kezét. Ez pedig már jóval kifinomultabb tervezést és fejlesztést kíván.

A Deka Arm sikerét jól példázza, hogy nem csak egyszerű mozgásra alkalmas, hanem olyan finom mozdulatokat is képes végezni, mint például egy szőlőszem fogása. Emellett nagyon masszív eszközöket is tud kezelni, mint például egy kézi fúró. Ez a finomhangolással valósítható meg, hiszen a különböző tárgyak más-más fogást igényelnek.

A kar a beépített elektródák segítségével érzékeli a finom izom-összehúzódásokat, és megtanulja irányítani a különböző mozdulatokat. Összesen 10 különféle mozgást végezhetünk vele.

A súly fontos kérdés volt a tervezés során. Az eszközt úgy alkották meg, hogy pont ugyanolyan nehéz legyen, mint a pótolandó kar. A fejlesztést az amerikai védelmi tárca fejlesztési szervezete, a Defense Advanced Research Projects Agency (Darpa) támogatta 40 milliárd dollárral.

 

 

 

Forrás: BBC.co.uk

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció